Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Koncertek, játékok és tájékoztató előadások is lesznek az idei debreceni, miskolci, szolnoki és pécsi Pont Ott Partin. A ponthatárok Budapesten és a vidéki nagyvárosok diákbulijain is este nyolckor jelennek meg – folyamatosan beszámolunk az eseményekről, a legfrissebb információkat keresd az eduline-on!
A budapesti Pont Ott Partit idén a Millenárison rendezik meg, a program délután négykor kezdődik: a Felvi Fórumon, a Teátrum melletti szabadtéri színpadon a diákmunka- és albérletkeresésről, az ösztöndíjakról és a frissdiplomás elhelyezkedési lehetőségekről tartanak előadásokat. A Felvi Teraszon, a Csodák Palotája előtti területen kipróbálhatod az Educatio társasjátékát, a Felvi Expón főiskolák és egyetemek mutatkoznak be, a nagyszínpadon pedig a Hollywoodoo, a PASO és Gitano fog koncertezni.

Alighanem a nagyszínpad lesz a legnépszerűbb hely a 2011-es POP-on, nyolctól ugyanis itt hirdetik ki a ponthatárokat. Hoffmann Rózsa nem lesz ott a rendezvényen, viszont Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke is beszédet mond majd. A budapesti Pont Ott Parti teljes programját itt nézheted meg.
BudapestHelyszín:
Millenáris
Időpont:
16.00 - 22.00
ProgramNagyszínpad:
16:45-17:45 Hollywoodoo-koncert
18:00-19:30 PASO-koncert
19:45-20:00 hivatalos megnyitó és felvételi ponthatárok
20:00 Ponthatárok Parti
22:00-ig Gitano-koncert
Felvi Expó:16:00-22:00 Főiskolák és egyetemek bemutatkozása, infó a gólyatáborról, a gólyabálról és mindarról, ami szeptembertől vár rád
Felvi Fórum:16:15-16:45 Hurrá, felvettek! Információk a diákmunkáról, az albérletrpl, a tanulmányi problémák
17:30-18:00 Nyiss a nagyvilágra! Külföldi tanulmányutak, ösztöndíjprogramok, nemzetközi szakmai gyakorlatok, önkéntes munák
18:30-19:15 Légy tudatos! Építsd a karriered! Frissdiplomások elhelyezkedési esélyei, szakmai gyakorlatok, karrierépítés
Felvi Terasz:16:30-19:30 Educatio csapatjáték
Pécs
Helyszín: Széchenyi tér
Időpont:
16.00 - 22.00 óráig
Program:
16.00 - 19.00 - Felvi Fórum és Expo (kerekasztal-beszélgetés a PTE szervezésében)
16.15 - 16.45 - Hurrá felvettek!
17.30 - 18.00 - Nyiss a nagyvilágra!
18.30 - 19.00 - Légy tudatos! - Építsd a karriered!
19.00 - 19.45 - Space Inhalerz - Hangulatfokozó parti zene
19.45 - 19.55 - Rektori köszöntő (Dr. Bódis József rektor)
19.55 - 20.00 - Polgármesteri köszöntő (Csizi Péter alpolgármester)
20.00 - 20.30 - Ponthatárok ismertetése
20.30 - 22.00 - Space Inhalerz - Partizene a legfrissebb egyetemi, főiskolai hallgatóknak
Miskolc
Helyszín:
Egyetemváros
Időpont:
17.30 – 22.00
Program:
17.30 - 18.00 - DJ Matt Flaron
18.00 - 18.30 - Zumbabemutató
18.30 - 18.50 - Adrenalin & NB MC
18.50 - 19.20 - BNF zenekar
19.20 - 19.55 - Takács Nikolas
19.55 - 20.00 - Rektori köszöntő
20.00 - 20.30 - Ponthirdetés
20.30 - 22.00 - MIÉNK AZ EGYETEM! (Teraszparty két DJ-vel)
FELVI Fórum (Társadalmi, szakmai programok - folyamatosan)
A Miskolci Egyetem bemutatása, a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának bemutatkozása. Életút, tanulás-módszertani ajánlások a Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület segítségével. Selmeci diákhagyományok bemutatása (egyenruhák, korsók, daloskönyvek, cantuspárbaj, csilletolás), a „felvettek” molinó aláírása
Debrecen
Helyszín: Campus Fesztivál
Időpont:
18.00 – 20.00
Program:
18.00 Hurrá felvettek! - hasznos információk a felsőoktatásba lépők számára.
18.40 Nyiss a nagyvilágra! - külföldi tanulási lehetőségek, ösztöndíjak.
19.20 Légy tudatos, építsd a karriered! - egyetem utáni képzések, doktoranduszképzések
18.00 - 20.00 – Felvi Expo a Debreceni Egyetem sátrával, folyamatos tájékoztatás az intézményről, bemutatók és játékok
A debreceni Pont Ott Partira speciális, ingyenes karszalaggal lehet bejutni, amely este tíz óráig jogosult a Campus Fesztiválon tartózkodásra
Szolnok
Helyszín
: Kossuth tér
Időpont:
18.00 – 22.00
Program:
18.00 - Zene, kvíz
18.30 - Rektori köszöntő
18.35 - Kötetlenül felvételiről, karrierről, a Szolnoki Főiskoláról
19.00 - Sub Bass Monster
19.30 - Hurrá, felvettek - és most mit kell tennem? Információk kezdő hallgatóknak
20.00 - Élő közvetítés a 2011-es ponthatárokról
20.30 - Partizene leendő gólyáknak
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).