Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több mint 28 ezer végzős középiskolás kezdte meg hétfő reggel a középszintű informatikaérettségit – a diákoknak 180 percük van a gyakorlati feladatok megoldására. Délután jön az ének-zene, az ábrázoló és művészeti geometria, valamint a művészettörténet írásbeli.
A középszintű informatika gyakorlati vizsga 180 perces, a diákok maximum 120 pontot érhetnek el: a vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is maguk határozhatják meg. A középszintű informatikaérettségi feladatsorát és a hivatalos megoldásokat itt találod!A feladatsorok tematikájában a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az adatbázis-kezelés, a prezentáció és a grafika mellett a weblapkészítés is szerepel, a vizsgán az előző tanévben központilag jóváhagyott szoftverekkel kell dolgozni, emellett kizárólag vonalzót lehet használni.
Középszinten 1 103 helyszínen 28 488-an vizsgáznak. Magyarul 1 072 helyszínen 28 078-an, angolul 22 helyszínen 274-en, franciául egy helyszínen 15-en, németül öt helyszínen 79-en, románul 31-en, spanyolul hárman, szlovákul nyolcan érettségiznek.
A 2010-es középszintű gyakorlati vizsgájának kérdéseit itt találod.
| Ének-zene | - | Május 16. 14:00 |
| Fizika | Május 17. 8:00 | Május 17. 8:00 |
| Rajz és vizuális kultúra | - | Május 17. 14:00 |
| Francia nyelv | Május 18. 8:00 | Május 18. 8:00 |
| Filozófia | - | Május 18. 14:00 |
| Olasz nyelv | Május 19. 8:00 | Május 19. 8:00 |
| Mozgókép és médiaismeret, dráma | - | Május 19. 14:00 |
| Spanyol nyelv | Május 20. 8:00 | Május 20. 8:00 |
| Orosz, román, beás, lovári, horvát, szerb és szlovák nyelv | Május 23. 8:00 | Május 23. 8:00 |
| Művészeti tárgyak | - | Május 16. 14:00 |
| Egyéb, központi követelményekre épülő vizsgatárgyak | Május 23. 14:00 | Május 23. 14:00 |
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).