Csúcsot döntöttek a felvételizők: jelentkezési lap helyett e-felvételi

Több mint nyolcvanezren választották a jelentkezési lap kitöltése helyett az e-felvételit.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén először fordult meg az e-felvételizők és a hagyományos, papír alapú jelentkezést választók aránya: a 2011-es eljárásban felvételizők nagyobb része már elektronikusan, a felvi.hu-n keresztül jelentkezett a kiválasztott alap- és mesterszakokra.

Míg 2010-ben még csak 68 ezren, idén már több mint nyolcvanezren küldték el adataikat az e-felvételi rendszerén keresztül, huszonkét százalékuk az eljárási díjat is elektronikusan utalta át. Azoknak a száma is jelentősen nőtt, akik a jelentkezés hitelesítését az ügyfélkapun keresztül intézték.

Van, aki egy másodperccel a határidő lejárta előtt küldte el az eleketronikus adatlapot

A pontszámításhoz szükséges érettségi bizonyítvány, nyelvvizsga-bizonyítvány és az OKJ-s végzettséget igazoló dokumentum másolatát legkésőbb július 7-ig kell eljuttatni az Oktatási Hivatalhoz - a határidő lejártáig egy alkalommal a megjelölt szakok sorrendjén is lehet módosítani, erre a célra az e-felvételit azok is használhatják, akik postán küldték el jelentkezési lapjukat.

eduline/mti 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.