Örökbe fogadhatják a születése óta kórházban élő hároméves kisfiút

Egészségügyi akadálya már nincs annak, hogy végre örökbe fogadják a születése óta kórházban élő, három éves Danikát - erről számolt be legalábbis a TikTokon Kardosné Gyurkó Katalin, generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos.

  • Székács Linda

A kisfiú történetéről mi is írtunk, miután azt bemutatták az RTL Házon kívül című műsorában. Mint abból kiderült, a gyerek veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolásra szorul, ezért édesanyja lemondott róla és a jelenleg három éves Danika azóta is a kórházban él.

Fél évvel ezelőtt egy ápolónő kezdett el foglalkozni vele, aki a férjével - aki szintén ápolóként dolgozik - idővel annyira megszerette a kisfiút, hogy elhatározták: örökbe fogadják. A pár a saját otthonában már külön szobát is kialakított számára és minden hivatalos lépést megtettek: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, részt vettek a környezettanulmányon és a szükséges pszichológiai vizsgálatokon is.Mindezek ellenére a hatóságok nem engedélyezték, hogy magukhoz vegyék a kisfiút.. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a rendszer nem úgy működik, hogy a szülőjelöltek választhatnak, hanem a szakszolgálat ajánl ki számukra gyereket.

@kardosnegyurkokata Az első csoda! ❤️ Egészségügyi akadálya már nincs, hogy Danika családdal lehessen ������❤️ #kisfiú #3 #jövő #fyp #pécs ♬ eredeti hang - Kardosné Gyurkó Katalin

Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és ismert influenszer petíciót indított annak érdekében, hogy a kisfiú végre igazi családban élhessen. A kezdeményezést több tízezren írták alá, az ügyben pedig úgy tűnik, történt is előrelépés.

,,Nem könnyű, különleges helyzet. Rengeteg akadály, papír, ügyintézés. De nem adtuk fel, és most megtörtént az első csoda. A kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet" - mondja a videóban Kardosné Gyurkó Katalin, aki korábban személyesen is ellátogatott a kisfiút örökbe fogadni szándékozó párhoz.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.