Szoboszlai Dominik táborozó gyerekeket lepett meg

A gyerekek nem tudták, hogy délután a magyar válogatott kapitányával találkozhatnak.

Nem mindennapi élményben volt része azoknak a 8-9 éves gyerekeknek, akik a fehérvári Főnix Gold edzőtáborában voltak. Az első napon, az edzés után megjelent náluk a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, akivel beszélgethettek, fotózkodhattak, sőt még a cipőjükre is kérhettek aláírást.

 

Kovács Attila

Szobó nem először tette különlegessé egykori klubjában pallérozódó focisták napját. 2024-ben például gyereknapon focizott velük.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.