Újabb kistestvért kap az egyik kedvelt gyerekmese karaktere

Peppa malac anyukája a tévében közölte a jó hírt.

  • Rodler Lili

A világszerte népszerű brit animációs sorozat több mint 20 éve van műsoron, a készítők pedig úgy döntöttek, hogy ideje új szálat bevezetni a Peppa malac című műsorba.

Peppának – akinek egyik legkedvesebb időtöltése a pocsolyákban ugrándozás – eddig egy öccse volt, a dínórajongó Zsoli (eredetiben George), anyukája, Mama malac azonban most újabb kismalacot vár, amit a Good Morning Britain című reggeli tévéműsorban jelentett be.

 

„Örömmel osztom meg veletek, hogy a családunk tovább gyarapodik, mert babát várunk. Nyáron fog megszületni, és mindannyian nagyon izgatottak vagyunk” – fogalmazott a malacmama, aki azt is elárulta, hogy Peppa és Zsoli időnként aggodalmaskodnak az új jövevény miatt, de ennek ellenére nagyon várják őt.

Mama malac azt mondta, néha megijed a gondolattól, hogy hamarosan három öt év alatti gyerek fog körülötte rohangálni. Zsoli egyébként kétéves, Peppa pedig négy – eddig egyébként mindkettőjüknek egy-egy születésnapja volt a sorozatban.

A gyereknézőknek várhatóan a jelenlegi évad végén, az anyák napjára eső részben jelentik be a kis jövevény érkezését. Az új családtaggal a rajongók várhatóan már idén találkozhatnak a sorozatban.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.