Ismét nagyot alkottak a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai

A „showműsor” fénypontja a közös tanár-diák tánc volt.

  • Rodler Lili

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában már hagyomány, hogy a pedagógusok tánccal köszöntik a végzősöket.

A köztudatba 2020 januárjában törtek be, amikor Fenyő Miklós ikonikus slágereire rockiztak, tavaly januárban pedig fergeteges esőtáncot jártak, amivel szintén felrobbantották az internetet. Idén szintén magyar klasszikusoké volt a főszerep.

„Ismét felnőtt egy évfolyamnyi diák, elkezdődik a hónapokig tartó búcsú. A bevonuló csodaszép hölgyek és urak láttán nehéz volt visszaidézni az Illyésbe megérkező kiskamasz arcokat” – írták az iskola közösségi oldalán.

A produkció fénypontja a végső tánc volt, ahol a Soho Party ikonikus dalára, Az éjjel soha nem ér véget-re, együtt ropták a táncparketten. A teljes produkciót itt tudjátok megnézni:

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.