Biciklivel indult a párizsi olimpiára egy 80 éves szentesi testnevelőtanár

Cseuz László élete során eddig körülbelül 200 ezer kilométert kerekezett az olimpiai játékok miatt.

  • Székács Linda

16 nap alatt 1700 kilométert fog megtenni Cseuz László egykori testnevelőtanár, aki biciklivel indult Szentesről a francia fővárosba, Párizsba - számolt be róla az RTL Híradó.

A 80 éves nyugdíjazott pedagógus először 1992-ben, az akkor 16 éves lánya társaságában kelt útra biciklivel a barcelonai nyári olimpiai játékokra, azóta pedig hét olimpián járt. A legutóbbi, tokiói olimpiára a koronavírus-járvány miatt nem jutott el, helyette itthon kerekezett 9000 kilométert.

Idén azonban a korábbi testnevelő tanár ismét felkerekedett, és a Csongrád-Csanád megyei Szentesről indult Párizsba kerékpárral. A francia fővárosban a hosszú út ellenére mindössze három napot tervez tölteni. Azt mondja; annyi olimpiát látott már életében, hogy "megteheti", hogy nem marad ott a teljes időtartamra, és egyébként is nagyon drága lenne két hetet tölteni Párizsban.

Cseuz László egyébként eddig körülbelül 200 ezer kilométert biciklizett élete során az olimpiák miatt. Ehhez adódik most hozzá a 16 napos, körülbelül 1700 kilométeres Szentes-Párizs távolság.

A pedagógus biztos benne, hogy augusztus 16-án 19 órára ér haza.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.