Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Szívügye, hogy gyerekeket mosolyogtasson meg, és bár manapság sokan próbálják utánozni, az öleléseit, a lelkesedését és az őszinte szeretetét szerinte aligha lehet. Barátságos Pókember először az interneten tűnt fel, azóta pedig rendszeresen látogat gyermekotthonokat és kórházakat is, amelyek különösen közel állnak hozzá.
Ha kell az erkélyen mászik be vagy egy fán ülve várja a szülinapos gyerekeket, de néha feltűnik koncerteken is, készült már róla dal és a szereplésével videóklip is hozzá, a gyermekbántalmazás ellen felszólalva pedig a saját régi iskolájában tartott előadásokat Barátságos Pókember, aki 2023 januárjában tűnt fel az Instagramon, nem sokkal később pedig a TikTokon is, és a látványos táncmozdulatokon és ugrásokon felül leginkább arról híresült el, hogy mindenkinek szeretne mosolyt csalni az arcára.
Üzletkötőből Pókember
Barátságos Pókembert a mára már meglehetősen bőséges számú filmbéli alteregóival ellentétben nem egy pók csípte meg, és szerencsére az univerzum megmentése sem rajta múlik. Ellenben a feladatai éppen olyan fontosak, mint Peter Parkernek - beleértve a Tobey Maguire, Andrew Garfield vagy Tom Holland alakította pókcsípte szuperhősöket is - vagy éppen a Miles Morales univerzumában fellelhető bármelyik Pókembernek.
"Voltam üzletkötő, csináltam alpinista munkát, dolgoztam egy csomó fajta gyárban, és egyszer csak úgy voltam vele, hogy a kellemeset szeretném összekötni a hasznossal, amihez valami olyan munkát kell kialakítanom, ami engem is és másokat is örömmel és pozitivitással tölt el" - meséli.
Így jött az ötlet, hogy - mivel óvodapedagógiai végzettsége nincs - a gyerekkori kedvenc szuperhősének bőrébe bújjon, és a civil munkája mellett animátorként tevékenykedjen, legyen szó akár kisgyerekekről, szellemi fogyatékosról, vagy speciális nevelési igényű gyerekekről, például autistákról.
A "hagyományos" animátorokkal ellentétben azonban nem csupán programokat szervez és a szórakoztatásért felel, hanem akár arra is hajlandó, hogy egy fa tetején várja a gyerekeket, és előfordult már, hogy a szülők kérésére a tetőn, a kémény mellett guggolt és az ablakon mászott be.
A kilétét egyelőre elrejtő 31 éves komáromi férfinek egyébként összesen 28 felnőtt méretű Pókember jelmez lóg a gardróbjában, amiket magára öltve a születésnapi partik és óvodai, iskolai rendezvények mellett rendszeresen látogat gyermekotthonokat, gyermekkórházakat és szociális intézményeket is, állítása szerint ugyanis azok különösen közel állnak a szívéhez.
"Tudom milyen, ha a családban van egy beteg gyerek, ezért ők nagyon közel állnak hozzám és próbálok minél többet segíteni nekik" - osztotta meg az Eduline-nal.
Azokkal a gyerekekkel, akikkel lehet, a foglalkozásokat általában "póktornával" kezdik, természetesen szigorúan olyan mozdulatokkal, amiket egy kisgyerek is biztonsággal elvégezhet, míg az igazán "Pókemberes", veszélyes mozdulatok és ugrálások megmaradnak az ő táncmozdulatokkal tarkított, színes repertoárjának részeként, amielyek a heti többszöri edzés és a korábban űzött sportok, táncok eredményei.
"Mindenféle sportban kipróbáltam már magam és mindig is nagyon gyorsan tudtam tanulni. Sérüléseim persze már nekem is voltak, és azt is hozzá kell tenni, hogy ebben a jelmezben akár 50-60 fok is lehet, így maguk a foglalkozások is felérnek egy-egy edzéssel" - jegyzi meg, hozzátéve, hogy bár a beteg gyerekeknél tett látogatásaikor számos nehéz, megrázó pillanatnak tanúja, igyekszik arra fókuszálni, hogy egy kis boldogságot vigyen ezeknek a gyerekeknek és felnőtteknek az életébe, ami velük együtt őt is pozitivitással tölti fel.
1,3 milliárd forintra gyűjtenek
Barátságos Pókember decemberben Rúzsa Magdival együtt osztott ajándékokat a Heim Pál Gyermekkórházban, jelenleg pedig a TündérKÖR Alapítvánnyal összefogva gyűjt pénzt a 4 éves Beninek, akit decemberben diagnosztizáltak a gyógyíthatatlan Duchenne-féle izomsorvadással. A kisfiúnak a megfelelően termelődő enzimek hiányában folyamatosan épülnek le az izmai, ezért 10 éves korára akár tolószékbe is kerülhet, a betegséggel diagnosztizált emberek átlagéletkora pedig mindössze 26 év.
A betegség jelenleg nem gyógyítható, ősszel azonban Amerikában engedélyeztek egy terápiát 4-5 éves gyerekek számára, és bár az egész összesen egy 15 perc alatt lecsöpögő infúzió, amivel Beni szülei szerint több száz beteg gyereket lehetne megmenteni, az ára 3,2 millió amerikai dollár, átszámítva körülbelül 1,3 milliárd forint, amire egy átlagos családnak nincs pénze.
A szülők éppen ezért segítséget kérnek, hiszen társadalmi összefogással össze lehetne gyűjteni az összeget a kisfiú ötödik születésnapjáig, addig tehát, amíg megkaphatja a terápiát. Ebben igyekszik segíteni nekik Barátságos Pókember is, aki a Beniről készült videójában azt mondja: akár egy megosztás is segítség lehet abban, hogy a kisfiú ügye eljusson valakihez, aki tudna a családnak segíteni.
@spiderboykn Fogjunk össze‼️❤️ @TündérKÖR Alapítvány #helpforall #help #segitségkérés #sad
♬ Sad violin - Katsuyuki Takahashi
Sokan próbálják utánozni
Bár a civil munkáját is nagyon szereti, a Barátságos Pókember mostanra már teljes állásban pókemberkedik. Ennek ellenére olyan nagy rá a kereslet, hogy naponta nem csupán több megkeresést is vissza kell utasítania, de a "piaci rést" kihasználva egyre több hozzá hasonló alak is kezd feltűnni a közösségi médiában, akik szintén gyerekzsúrokat és rendezvényeket vállalnak, vagy épp az ő videóit, mozdulatait, szövegeit próbálják meg utánozni.
"Én mindig azt mondom, hogy a jelmezt és a mozdulatokat lehet utánozni, de az öleléseket és a karakteremet nem, márpedig én tényleg mindent beleadva, szívvel-lélekkel csinálom ezt" - mondja.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.