KRESZ vizsgadíj visszaigénylés: így kaphatjátok vissza a vizsga árát

Mutatjuk, hogyan igényelhetitek vissza a közlekedési alapismeretek tanfolyam és az utána tett vizsga díját.

  • Eduline

Kik vehetik igénybe a támogatást?

Azok, akik a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsgát 2018. július 1-jét követően tették le, és a vizsga napján a 20. életévüket még nem töltötték be. Arra figyeljetek, hogy a visszaigénylésre egy évetek van.

Mennyi az annyi?

A támogatás összege a tanfolyam díjának és a sikeres vizsga díjának a ténylegesen megfizetett összege, de maximum 25.000 forint lehet.

Milyen dokumentumok szükségesek?

Igazolnotok kell, hogy tényleg befizettétek a díjat: ezt a közúti járművezető képzőszerv által kiállított igazolással javasolt bizonyítani. A támogatás iránti kérelmet és a szükséges mellékleteit a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak kell elküldeni ennek a formanyomtatványnak a kitöltésével.

Ezt megtehetitek személyesen is, ebben az esetben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatát kell felkeresnetek. Ha postán intéznétek, akkor is a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (postacím: Budapest, 1820) kell címeznetek a levelet, ha pedig rendelkeztek ügyfélkapuval, akkor a magyarorszag.hu oldalon elérhető űrlap kitöltésével tudjátok benyújtani a kérvényt.

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.