Bejelentették a szervezők: idén elmarad a Balaton Sound és a VOLT

A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az viszont már biztos, hogy a VOLT és a Balaton Sound 2021-ben elmarad.

  • Tóth Alexandra

Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit

– mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound fesztiváligazgatója.

De nem ez az egyetlen fesztivál, ami már biztos, hogy elmarad 2021-ben. A VOLT fesztivál szervezői is nagyon közelinek látják a júniusi kapunyitás időpontját, ezért a halasztás mellett döntöttek. "Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása" – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója, aki azt is hozzátette: a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt.

A szervezők azt is elárulták, mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek. „Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket, és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza” – tették hozzá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Érettségi 2026: egy kisebb vagyonba is kerülhet a felkészülés, ha valaki magántanárhoz jár

Egy érettségire felkészítő matekóra ára magántanárnál 4–8 ezer forint között mozog, de annak, aki emelt bioszra készül, még inkább a zsebébe kell nyúlnia, hiszen egy 90 perces alkalomért akár 13 ezer forintot is elkérhetnek. Megkérdeztünk érettségi előtt álló diákokat, hogyan készülnek az iskolán kívül a májusi vizsgákra.