Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hogyan mehettek színházba kedvezményesen nem csak diákként? Szuper oldalt ajánlunk, ahol last minute színházjegyeket vásárolhattok.
A lassan tíz éve egyetemisták által létrehozott Ma este Színház! oldalára feliratkozva minden este kilenc óra magasságában kaphattok egy emailt a másnapi színházi előadásokról. Ezekre pedig féláron válthattok jegyet.

Kiválaszthatjátok a várost, ahol éltek, és annak megfelelően kaptok majd mindig értesítést az adott város különböző színházi előadásairól. Így spontán előző este megtervezhetitek a másnap esti színházi programotokat. Külön pozitívum, hogy nem csak színházi előadásra, de koncertre vagy éppen kiállításra is szerezhettek jegyet.
Több ezer forintot spórolhattok, ha ügyesen vásároltok színházjegyet
Több ezer forintot takaríthattok meg, ha használjátok a diákigazolványaitokat a színházjegyek megvásárlásához. Utánajártunk, hogy a fővárosi színházakban milyen kedvezményekre számíthattok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.