6 ingyenes szabadtéri program augusztusban, hogy méltó módon búcsúztasd el a nyarat

Összegyűjtöttünk néhány izgalmas programot a nyár utolsó heteire!

Andrássy 150

150 éve adták át az Andrássy utat, amit Terézváros egy méltó csinnadrattával, augusztus 24. és szeptember 6. között ünnepel meg. Az Andrássy150 programsorozat – melynek beltéri bázisa az Eötvös10 Művelődési Ház lesz – keretében bejárhatjuk a sugárút épületeit és villáit, tematikus sétákon vehetünk részt vagy betekintést nyerhetünk egykori lakók történeteibe.

Andrássy út (1982)
Fortepan / Magyar Rendőr

A programsorozat ideje alatt, augusztus 28–30. között rendezik meg a TE!Fesztet, ahol többek között koncertek (Magashegyi Underground, Molnár Tamás, a Hot Jazz Band és Soltész Rezső), bábszínház és táncbemutatók váltják egymást.

Szabadtéri mozi

Augusztus 19-ig meghosszabbították a Liget Budapest és a Pavilon Kert egész nyáron nagy sikerrel futó kertmozi-sorozatát, az utolsó két filmet még pont elcsíphetjük: 15-én a kultikus animációs filmet, a Madagaszkárt, augusztus 19-én pedig Tarantino klasszikusát, a Ponyvaregényt vetítik le nagyvásznon. A vetítések 18:00 órakor kezdődnek, a belépés pedig ingyenes.

Aki lecsúszna a városligeti vetítésekről, bepótolhatja a Margit-szigeten, augusztus 25-ig ugyanis a Margitszigeti Atlétikai Centrum is izgalmas szabadtéri vetítésekkel vár. Az EUNIC Hungary által szervezett programra idén 16 ország kulturális intézete és nagykövetsége válogatott össze filmeket, spanyol, dél-koreai és finn produkciók egyaránt szerepelnek a programban, amelyek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók. A szervezők tájékoztatása szerint pokrócot, illetve ételt és italt is ér a programra bevinni.

Kiállítás

Szeptember 18-ig még látogatható a Mindennapi művészet – Offline nyár című szabadtéri kiállítás a Városháza Parkban. A Mi Budapestünk projekt keretében megvalósuló tárlaton 14 és 23 év közötti fiatal alkotók mutatkoznak be, akik a nyári élményeiket és a digitális világból való kilépés tapasztalatait dolgozzák fel a művészet eszközével.

MINDENNAPI MŰVÉSZET – OFFLINE NYÁR
Deák17 / Holinka Kinga

Bartók Feszt

„Hány dolog mellett sétálunk el nap mint nap, ami mások munkájának köszönhetően működik? Milyen közös feladatok oldódnak meg anélkül, hogy észrevennénk őket?
Átátlátjuk-e, hogy hatalmi-ideológiai kérdés az, hogy mit gondolunk természetesnek?” – ilyen és hasonló témákat feszeget az idei Bartók Feszt', amelynek idei témája a láthatatlanság: azok az emberek, munkák és társadalmi folyamatok, amelyeket nem biztos, hogy a pörgős hétköznapokon észreveszünk.

A Budafoki úton és a BME kertben több mint negyven szervezet és civil kezdeményezés várja a látogatókat különféle programokkal, lesz többek között közösségi digitális detox, kertészkedés, second hand vásár, várostörténeti séta, jóga, kosárfonás, táskafestés, mikrozöldültetés és még Élő Könyvtár is.

https://www.facebook.com/reel/28978636445069385

A színpadon fellép többek között a hatalmas energiáiról ismert Csinszka, a balkáni muzsikát játszó Orkestar Budimpešta, és a 30Y, akikkel nyárzárás gyanánt stílusosan énekelhetjük, hogy „amit összekuszálsz nyáron, azt bogozd ki télen.”

Bakáts Feszt

Ferencváros összművészeti rendezvényét, a XI. Bakáts Fesztet idén augusztus 28. és 30. között rendezik meg, ebben a három napban a környék izgalmas koncerteknek, kiállításoknak, filmvetítéseknek, városi sétáknak, workshopoknak és családi programoknak ad otthont.

Péntek este Дeva és a Bohemian Betyars muzsikál, szombaton a Hot Jazz Band és az Anima Sound System áll színpadra, vasárnap pedig a Mörk és a Duckshell fogja megtáncoltatni a közönséget.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=530978428821736&set=a.530978422155070

Ha valami nappali, kevésbé zajos programot keresel, érdemes belenézni a Friss Hús-rövidfilmek vetítésébe, részt venni egy helytörténeti sétán vagy elmenni egy tárlatvezetésre. A programban idén Simon Márton Hogyan írjunk rossz verset? című kreatívírás-workshopja is helyet kapott, illetve a fesztivál történetében először idén lesz Gasztro utca, borokkal, nápolyi pizzával és mindenféle földi jóval.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.