A Daily Mail arról számolt be, hogy a Kentben kitört agyhártyagyulladás-járványt okozó kórokozó – amelyben két diák meghalt, további 11 állapota súlyos – a B csoportba tartozik, más néven MenB. Ez az Egyesült Királyságban a meningococcus okozta agyhártyagyulladás leggyakoribb oka, azonban az ellene irányuló rutinszerű oltást csecsemők és kisgyermekek számára csak 2015-ben vezették be.
Ez azt jelenti, hogy a tinédzserek és fiatal felnőttek nem védettek – ők 13–14 éves korukban más törzsek elleni vakcinát kaptak.
Szakértők szerint a betegség terjedését az iskolákban és a canterbury-i Kent Egyetemen felgyorsíthatta, hogy fiatalok egy szórakozóhelyen közösen használtak e-cigarettát.
Két lánynak, akik a Club Chemistry szórakozóhelyen felváltva használtak vape-et, feltételezett agyhártyagyulladásos tüneteik alakultak ki. Londonban is jelentettek egy feltételezett esetet, egy 24 éves nőt szállítottak kórházba – ám testvére szerint a nő nem canterbury-i diák és nem járt a klubban.
Rengetegen kaptak megelőző antibiotikumot
A vészhelyzeti intézkedések részeként eddig 2000 diák kapott megelőző antibiotikumot Canterburyben, miután a betegség agresszív törzse végigsöpört a városon. Az egyik áldozat, egy 18 éves lány szombaton halt meg.
A szakértők attól tartanak, hogy a betegség terjedését – amelynek pontos törzse még nem teljesen azonosított – felgyorsíthatta a fiatalok közötti vape-megosztás.
Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) szerint gyorsan reagáltak az első esetek szombati azonosítása után, de kritikák érték őket amiatt, hogy a nyilvánosságot csak közel 24 órával később tájékoztatták. Helen Whately képviselő aggodalmát fejezte ki a késlekedés miatt, és hangsúlyozta, hogy a szülők jobb tájékoztatására lenne szükség.
Az UKHSA szerint a hatóságok időben léptek, a kontaktokat gyorsan kezelték, és bár a járvány terjedése szokatlanul gyors, jelenleg főként a kenti térségre korlátozódik. A betegség terjedéséhez nagyon szoros, tartós vagy intim kontaktus szükséges, például csókolózás.
Szórakozóhelyen robbanhatott ki a fertőzés
A járvány vélhetően a Club Chemistry nevű szórakozóhelyen robbanhatott ki, amely március 5. és 7. között indie zenei esteket tartott. Az UKHSA felszólította mindazokat, akik a klubban jártak, hogy jelentkezzenek a négy kijelölt helyszín egyikén megelőző antibiotikum-kezelésre.
Úgy tudni, hogy a térségben dolgozó ápolókat is mozgósították, és attól tartanak, hogy ha a járványt nem sikerül gyorsan megfékezni, az országos antibiotikum-készletekhez kell nyúlni.
Az 1600 fős befogadóképességű szórakozóhely reméli, hogy a jegyeladások és az igazolványokat rögzítő rendszer segítségével azonosítani tudják a látogatókat. A klub egyik alkalmazottja is a megerősített esetek között van, két másik dolgozó pedig a sürgősségi osztályon van, feltételezhetően ők is megbetegedtek.
Egyre többen betegednek meg
Az első halálos áldozat egy kollégiumban élő egyetemista volt, a másik a 18 éves lány, aki egy 16 kilométerrel távolabbi gimnáziumba járt. De jelentések érkeztek egy 17 éves fiúról is, aki kómába került, miután szombaton házibulit tartott Whitstable-ben. Hétfőn két iskolában is riadót rendeltek el, miután az egyik diákot feltételezett fertőzéssel kórházba szállították.
A meningococcus baktériumok súlyos betegségeket okozhatnak, beleértve az agyhártyagyulladást és a vérmérgezést, amelyek gyorsan szepszishez vezethetnek.