Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ha jók vagytok biológiából, szeretitek az állatokat és érdeklődtök a növények iránt, ez a verseny nektek való.
4-10. osztályosoknak hirdetett egyéni állattani és természetvédelmi versenyt a Fővárosi Állat- és Növénykert.
A tanulmányi versenyt korcsoportonként, négy kategóriában hirdették meg és összesen négy fordulóból áll - az első három online zajlik majd, míg a döntőbe jutó, legjobban teljesítő diákok a döntőben személyesen, az állatkertben fognak megmérkőzni egymással. A verseny ismeretanyaga az állatkert honlapja szerint a következőkből épül majd fel:
A nevezési határidő, egyúttal pedig az első forduló kitöltésének határideje 2025. december 6. (éjfél). A nevezési díj 3000 ft/fő.
A döntőbe kerülő összes versenyzőt és a felkészítő tanárokat is díjazzuk majd, a legjobban teljesítő kategória- győztesek pedig kiemelt jutalmat kapnak, táborozási lehetőséget, értékes könyveket
- írják.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.