Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A férfi először azért került börtönbe, mert még a kilencvenes évek közepén megölt és lefejezett a kisfiút.
Kommandósok csaptak le arra a 47 éves tápiószentmártoni férfira, aki a vád szerint egy 9 és egy 11 éves kislányt is megerőszakolt- írja a 24.hu.
A most elfogott férfi a portál információi szerint az az M. László, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. Miután emiatt elítélték, börtönbe került. A férfi a szabadulása után hazaköltözött a szüleihez Dabasra, ahol egy kisfiút támadott meg egy bozótos részen. Késsel fenyegette és fojtogatta, de a gyerek el tudott szaladni.
M. Lászlót ezután emberölési kísérlet miatt ítélték el, de 2022 nyarán már újra szabad volt. Ezután ismerkedett meg egy többgyerekes édesanyával, aki takarítást vállalt házaknál.
A férfi munkát ajánlott neki, a bizalmába férkőzött és az asszony 9 és 11 éves lányaival is összebarátkozott. Ajándékokkal, édességekkel halmozta el a gyerekeket és szórakozni is vitte őket.
"Többször előfordult, hogy a kislányokat az édesanya a férfi felügyeletére bízta, aki visszaélve helyzetével szexuális cselekményekre kényszerítette őket, a saját nemi vágyának felkeltése vagy fenntartása céljából. Ezen túlmenően olyan tartalmú videókat mutatott nekik, ami erkölcsi, szellemi fejlődésüket súlyosan veszélyeztette." - olvasható a rendőrség közleményében.
A férfi tagadta, hogy a lányok ellen bármit is tett volna. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor a három csapás törvénye miatt életfogytiglanra számíthat.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.