Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A diáknak gyakornoki állást és tehetséggondozást is ajánlottak a kereskedők.
A Kincsvadászok szerda esti adásában egy 15 éves eladó is bemutatkozott a nézőknek, akit édesapja kísért. Mint kiderült, Dominik egy – tudomása szerint – Kmetty János alkotással érkezett meg a stúdióba, amit egy online aukción vásárolt édesapja segítségével – írta meg a 24.hu.
Dominiket nagyon fiatal kora óta érdekli a művészet, 11 éves korában kezdett el először foglalkozni vele, akkor még cipők rajzolásával és külföldi festők könnyebb képeivel. Később elkezdett az édesapjával galériákba járni, és katalógusokat olvasni, hogy fejlessze magát.
Azóta is rendszeresen járják az aukciókat az édesapjával. A fiú szándéka egyébként az, hogy ha sikerül túladnia a képen, akkor a befolyó összeget egy új műalkotásba fekteti.
Eladni a képet nem sikerült, viszont sokkal értékesebb ajánlatokkal távozhatott, ugyanis minden kereskedőt lenyűgözött a fiú ambíciója.
„Nyári program van már? Egy pár hét gyakornokság érdekelne?” – kérdezte Dominiktől Nagyházi Lőrinc, a Nagyházi Galéria és Aukciósház társtulajdonosa és jövőbeli vezetője.
„Én segítséget szeretnék neked ajánlani. Nagyon tetszik, hogy ennyire érdekel ilyen fiatalon, és ilyen határozottan, saját pénzedet rakod bele. Én azt mondom neked, hogyha nálatok marad a kép, hozd be, én előkerítem rá azt a szakembert, aki számomra a legtöbbet adja, kifejezetten Kmetty irányában. Díj- és térítésmentesen bevizsgáltatom, kiderítem neked, hogy akkor ezzel most mi lehet” – ígérte Nagyházi.
A fiatal eladó elhivatottsága Fertőszegi Péternek, a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. művészeti igazgatójának is imponált. Felajánlotta neki, hogy bejárhat a BÁV Becsüs Akadémia művészet- és festészettörténeti óráira, és idő előtt végighallgathatja a kurzust, hogy minél többet tudjon tanulni a szenvedélyéről addig is, amíg elérkezik az érettségiig.
Dominik – ahogyan Nagyházi ajánlataira, úgy erre is – igent mondott.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).