Emberi maradványokat is találtak a leendő honvéd kollégium területén

Egyéb más leletek mellett.

  • Székács Linda

Egy kora rézkori település tárgyait, emberi maraványokat, valamint római és Árpád-kori gödröket is találtak a leendő honvéd kollégium területén - osztotta meg a Facebookon a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum.

"A 2024. január óta tartó régészeti megfigyelés, a február vége óta szinte folyamatosan zajló régészeti bontómunka és a tavasszal részben elvégzett teljes felületű megelőző feltárás során több mint 4800 négyzetméteren egy kora rézkori település objektumai (eddig 60 kisebb-nagyobb gödör, 32 árok, 2 kemence a hozzátartozó munka gödörrel és 3 cölöphely) valamint temetőjének sírjai (4 gödörhulla és 2 zsugorított testhelyzetben eltemetett sír) kerültek elő. Továbbá egy római kori (szarmata) gödröt, 2 Árpád-kori gödröt és 3 árkot is feltártunk" - írják.

A bejegyzésben a régészek többek közöttarra is kitérnek, milyen körülmények között végzik gyakran a munkájukat. Dolgoznak például fagyban, kánikulában, ónos esőben és szélben is, és van, hogy humuszban ásnak, máskor pedig szinte vésniük kell a leletek körüli földet.

 

A legtöbbször előkerülő leletanyagok általában edények töredékei, emberi csontok egykori sírokból, különböző korabeli állatok csontjai, kagylók, csigák meszes vázai, halcsont, különböző kőeszközök, csiszolt kőpengék és apróbb tárgyak.

Honvéd kollégium

Az ásatás apropója a leendő Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium építése. Ezzel kapcsolatban korábban a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, amennyiben az időjárás körülmények és más tényezők kedvezően alakulnak, a körülbelül 230 diák befogására alkalmas intézmény 2026 első felére készülhet el, a 2026/27-es tanévben pedig elindulhat a tanítás is.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.