Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A ritkaságnak számító Mr. Gold figura nem az egyetlen ilyen darab, ami ma már kisebb vagyont érhet.
A Mr. Gold figura értéke jelenleg a gyűjtők között kétezer és négyezer dollár (800 ezer és 1,6 millió forint) között mozog - derült ki a Pénzcentrum cikkéből. De a Star Wars-sorozat egyes darabjai, például Boba Fett különleges kiadása szintén 1000 dollár körül vásárolható meg az aukciós oldalakon, a korlátozott számban elérhető Comic-Con különkiadások pedig még ennél is drágábbak szoktak lenni.
Általában az ilyen nagy értékű darabok mögött különleges történet rejlik. Értékük főleg a limitált készleteknek, a félrenyomtatásoknak vagy akár az elveszett szállítmányoknak is köszönhetőek. Nem is beszélve arról, hogy a cég néha megjelentetett olyan lottószerű csomagokat, amikről nem lehet tudni, hogy pontosan melyik figurát rejti.

Az egyik legritkább ezek közül a Mr. Gold, amelyből összesen 10 ezer darabot gyártottak, és talán létezik egy tömör arany változata is, bár ezt sosem erősítették meg.
@kockashop LEGO Minifigurák lego mrgold minifigures
♬ eredeti hang – Kockashop - Minden ami LEGO - Kockashop - Minden ami LEGO
Viszont érdemes kellő körültekintéssel lenni, ha valaki nagy gyűjtésbe fogna. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy rengeteg a csaló hamisító, akik túlárazott figurákat akarnak eladni. Ennek ellenére, ahogy a LEGO-nagykövet is hangsúlyozza a gyűjtésnek nem szabad az építés szeretetének és a szórakozásnak kárára mennie.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.