Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az UNESCO minden évben november első csütörtökén indít nagyszabású kampányt az iskolákban terjedő erőszak és megfélemlítés elleni küzdelem fontosságáért. Idén ez november 7-re esik és sokan mások, többek között Kovács Zsolt Vencel, a svájci Bejárt Balett magyar táncosa is.
„Novemberben hordjunk felemás zoknit” – fogalmazza meg a táncos a nyilatkozatában. Ezzel a gesztussal szeretné felhívni a figyelmet az iskolai bántalmazásokra és zaklatásra, aminek fiatalon a balett karrierje miatt ő is az áldozata volt. "A felemás zokni egy gesztus, a szolidaritás szimbóluma lehet, amivel kimutathatjuk, hogy nem vagyunk egyformák és ez rendben van így" – olvasható a nyilatkozatában, amiről a Blikk.hu is beszámolt.

A művész szerint a téma rengetegszer felmerül Magyarországon a sajtóban, különböző prevenciós próbálkozásokkal, mégis változást nehezen érnek el és az iskolákban továbbra is sok a zaklatás a gyerekek, de még a felnőtt-gyerek viszonylatokban is. Az intézmények és a családok pedig meglehetősen tanácstalanok az erőszakoskodással szemben.
„Én magam magyar, orosz, osztrák iskolába is jártam. Kisebb koromban hosszabb ideig tartózkodtam angol és holland tánckurzusokon is. Néhány helyszínen nekem is volt bajom a zaklató iskolatársakkal, máshol pedig 'csak' szemtanúja voltam annak, hogy a nagyon frusztrált diáktársaim hogyan próbálják elnyomni azokat, akik eltérnek valamiben az átlagtól." – mesélte Kovács.
A bullying a világon mindenhol jelen van, más országok iskoláiban is és nehezen megfékezhető. A táncos szerint a zaklatásos eseteket különösen komolyan veszik a svájci és az osztrák iskolákban, és kemény következményeik vannak, de itt is csak azért vált lehetségessé, mert az esetek napvilágra kerültek. „Néha úgy érzem, hogy Magyarországon még nem beszéltünk erről eleget, és a zaklatók ügyeit sok iskolában, de még a munkahelyeken is a szőnyeg alá lehet söpörni” – tette hozzá Kovács.
Az angolszász országokban az zaklatás elleni világnak „világ hétté” bővült, így a táncos arra bátorítana mindenkit, hogy a következő időszakban hordjon felemás zoknit a zaklatás elleni tiltakozás jeléül. Illetve arra ösztönözné a hírességeket, hogy pár mondatban osszanak meg ők is történeteket az életükből, ha érte őket bullying, ezzel kifejezve a szolidaritásukat és bebizonyítva azt, hogy bárkivel megtörténhet és a bántalmazottak mellett állnak.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.