A sátánisták ünnepének nevezte a Halloweent egy református óvoda

Kiderült, hogy miért nem kellene Magyarországon a Halloweent ünnepelni.

A Szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda igen erős magyarázatokkal, hosszasan taglalta egy Facebook-bejegyzésében, hogy miért nem szabad ünnepelni a Halloweent – vette észre elsőként a HVG.

Bár az eredeti poszt azóta már nem elérhető, a lap szerint az óvoda kijelentette:

„Nem kell nekünk a halált, az ördögöt ünnepelnünk! Nem kell a gyerekeket csontváznak, boszorkánynak öltöztessük! Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat! Fontos tudni: a halloween a sátánisták ünnepe!”

Ezt követően arról is írtak, hogy „sokan tudatlanságból ünneplik” a Halloweent, és „szent kötelességüknek” tartják az ördög minden munkáját kizárni a településükről.

Majd ennél is tovább mentek, és a bejegyzés szövegében az alábbiakat lehetett olvasni:

„halloween a démonizált világ sötét ünnepe, a sátánisták ünnepe! Okkult, pogány eredetű rendezvény, amit közösségi épületekbe hirdetnek. Igen, fel kell szólalni mindenkinek, akinek elege van a sok sötétségből, az ördög pusztító munkájából, amit fájdalommal néztünk végig az utóbbi években: túl sok öngyilkosság, túl sok a beteg gyermek és felnőtt, akik félelemben élnek”.

A posztot végül azzal a megállapítással zárták, hogy a „Halloween nagyon veszélyes mindenkire nézve" és tartózkodni kellene az „idegen népek” pogány ünnepeitől és szokásaitól.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.