Különleges animáción a budapesti tömegközlekedés

Így még biztosan nem láttátok.

A BBK közösségi oldalára tett fel egy rövid videót a budapesti tömegközlekedés egy napjáról, amelyben több, mint  10 millió GPS-bejelentkezés adatai alapján animáltak  egy másfél perces felgyorsított videót.

Ebben pöttyök jelzik valamennyi metrót, villamost, trolit, a nappali (5–298 járatszámú) és az éjszakai (901–999 járatszámú) buszokat, továbbá HÉV-járműveket.

"Látható az egész éjszaka a Nagykörúton 0–24 órában közlekedő 6-os villamos, valamint a belvárost és a nemzetközi repülőtér kapcsolatát biztosító 100E Repülőtéri Expressz járat közlekedése is. Hajnalban körülbelül 3 óra 30 perctől kezdődően először a kocsiszíneknél és a garázsoknál koncentrálódnak, majd a hálózaton megjelennek a nappali járatok is, amelyek 4 óra 45 perctől szinte teljesen felváltják az éjszakai szolgáltatásokat."

- fejtették ki a BKK honlapján.

Az animációt itt nézhetitek meg:

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.