Mit tanulhattak a gyerekek a párizsi olimpiából?

Nem feltétlen az aranyérem volt a legfontosabb.

Bár már véget ért az olimpia, de azok a gyerekek a közvetítést vagy megnéznek utólag egy-egy versenyszámot az online térben, egy teljesen más szemszögből szembesülnek azzal, hogy sportolni jó.

Ha mi is úgy nézzük az olimpia sportolóit, mint akik fantasztikus, sokszor  emberfeletti teljesítményt tettek már meg azzal, hogy ott szerepelhetnek, akkor onnantól mi már csak örülhetünk, hogy ezt láthatjuk, mert élmény nézni őket. Nem csak a szereplésüket, hanem ahogyan egymást segítik, ahogyan küzdenek, ahogy a legtöbbször sportszerűen nyilatkoznak egymásról, ahogy ők is örülnek egymás sikerének, vagy a 4. helynek.

- olvasható az Eduline szerkesztősége részére is elküldött levélben, amelyben kitérnek arra is, hogy az olimpia kapcsán rengeteg más, de kapcsolódó témáról lehet beszélgetni a gyerekekkel például a magas röplabdás lányokól, miért van, hogy 2 sportoló megosztja egymással az aranyérmét, mire gondolhatnak a nyertesek vagy éppenséggel miért jelenthet valakinek többet egy negyedik hely az elsőnél.

Emiatt az olimpia nemcsak a világ élsportolóinak egy nagy lehetőség, hanem a szülőknek, akik ennek segítségével át tudják adni például a sport szeretetét, teljesítmény és egymás tiszteletét is.

Hogy ez miért is lehet fontos, többek között azért is, mert a Netfit-felmérés szerint van még mit javítani a magyar diákok eredményein, egy olimpia pedig meghozhatja a kedvet a rendszeres mozgáshoz. Arról nem is beszélve, hogy azoknál a diákoknál, akik iskola mellett versenyszerűen sportolnak, plusz motivációt adhat a hétköznapi, sokszor szürkének és monotonnak tűnő edzésmunkának.

Arról, hogy egy aranyéremért egy élsportoló gyereknek vajon meg kell-e szenvedni, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

 

 

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.