Jöhet a szimulátoros oktatás és akár szülők is taníthatnák a gyerekeiket, már zajlik az új KRESZ előkészítése

Néhány éven belül teljesen megváltozhat a jogosítványszerzés menete.

  • Tornyos Kata

Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ÉKM) 2025 márciusáig kell elkészítenie a KRESZ módosítására vonatkozó szakmai javaslatokat. Már zajlik az előkészítés, egy háttérbeszélgetésen pedig kiderült, mit módosítanának a szabályokon a felkért szakemberek – számolt be róla a 24.hu.

Az egyik javaslat az volt, hogy engedélyezzék más európai országokhoz hasonlóan azt, hogy családtagok is taníthassák vezetni a jogosítvánnyal még nem rendelkezőket. A jogszabályok szerint jelenleg ez bűncselekmény. A szakemberek szerint akár külön felkészítő képzést is bevezethetnek majd a rokonoknak.

További ötlet, hogy engedélyezzék a vezetéstámogató rendszerek többségének használatát az oktatás és vizsgáztatás során úgy, hogy az alapvető elvárás továbbra is az maradna, hogy a gépjármű feletti uralmat nem veszítheti el a vezető. Új információ a KRESZ-módosítással kapcsolatban az is, hogy ismét beépíthetik az oktatásba a szimulátorokat. Benedek Szabolcs, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont ügyvezetője szerint a szimulátorok nemcsak a járműkezeléssel összefüggő képességek elsajátításában kifejezetten hasznosak, hanem a kritikus forgalmi helyzetek gyakorlásánál, a váratlan vészhelyezetek elkerülésénél, és bizonyos oktatási helyszíneken történő gyakorlásnál, melyek nem feltétlenül állnak rendelkezésre.

Szigorítanák az olyan eseteket is, amikor valakinek elvették a jogosítványát: akinek elvették a jogosítványát, be kellene bizonyítania a jövőben, hogy tudja a KRESZ-t, és tud vezetni, azaz nem csak az utánképzést kellene végigülnie, ami a jelenlegi szabályokhoz képest jelentős változtatás lenne.

A portál kiemelte, hogy a beszélgetésen elhangzott ötletek egyelőre csak szakmai javaslatoknak számítanak, de vélhetően ezek kerülnek majd a döntéshozók elé, a végleges szabályokról pedig a kormány dönt majd.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.