Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újra jelentkezhetett egy iskolai darabba, aminek nem ő kapta a főszerepét hatodikos korában.
Régi általános iskolájába, a londoni Fitzjohn's Primary School-ba látogatott Dua Lipa a BBC Radio 1 műsorvezetőjével, Greg James-szel.
A koszovói-albán származású angol énekesnő egy hatodikos osztálynak okozott meglepetést a látogatásával, előtte pedig találkozott az intézmény igazgatójával, Rob Earrey-vel is, aki szerint hatodikos korában Dua Lipa huncut volt, de pozitív értelemben.
A látogatás apropója, hogy bár az énekesnő már szinte mindent elért, amit egy előadó elérhet, hiszen többek között számos Brit Awardsot és Grammy-díjat tudhat a magáénak, kislányként sajnos nem ő kapta a főszerepet az egyik iskolai előadásban. Erre jelentkezhetett most ismét, az alakítását pedig az intézmény jelenlegi hatodikosai bírálták el, természetesen csak azután, hogy túltették magukat az énekesnő okozta meglepetésen.
A gyerekek fotózkodhattak is az iskola korábbi, nagy sikereket elért tanulójával, akit a távozása előtt egy tucat hatodikos ölelt körbe.
Az intézmény egyébként már többször is nyilvánossá tette, mennyire büszkék Dua Lipára. 2017-ben például, amikor az énekesnő még Bruno Mars és a Coldplay előzenekaraként lépett fel, az akkor megjelent New Rules című számára alakítottak ki reggeli tornát a diákoknak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.