Több mint 280 nigériai diákot raboltak el fegyveres banditák

8 és 15 év közötti diákokat, valamint egy tanárt is elraboltak.

  • Tornyos Kata

Több mint 280 nigériai iskolás diákot raboltak el a Kuriga nevű észak-nyugati városból – olvasható a BBC-n. A városban szinte minden családnak van egy gyereke az elrabolt áldozatok között, a fegyveres erők hadműveletet indítottak a megtalálásuk érdekében.

Az egyik szemtanú szerint a diákok az udvaron voltak 08:30 körül, amikor több tucat fegyveres motoros áthajtott az iskolán. Más arról számolt be, hogy egy lányt lelőttek a fegyveresek, és orvosi ellátást kapott a helyi kórházban. Egy tanár, akinek sikerült megszöknie azt mondta, hogy a helyiek megpróbálták kimenteni a gyerekeket, de a fegyveresek visszaverték őket, és egy embert meg is öltek.

A kiskorúakat elrabló banditák az utóbbi években százakat ejtettek fogva, különösen a közép-észak-nyugati régióban. Azonban egészen mostanáig csökkenő tendenciát mutatott a bűncselekmények száma. Az esetet az állam kormányzója is megerősített, aki elmondta, hogy 187 diák tűnt el egy középiskolából, és 125 egy helyi általános iskolából, de közülük 25-en már visszatértek.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.