A nap képe: így néz ki a Mars 400 kilométeres távolságból

Ezt látnák az űrhajósok, ha a Nemzetközi Űrállomás a Mars körül keringene.

  • Székács Linda

400 kilométeres magasságból készített fényképeket a NASA Mars Odyssey űrszondája a bolygó felszínéről - írja az Übergizmo.

Ez nagyjából annak a távolságnak felel meg, ahogyan a Nemzetközi Űrállomás legénysége látná a bolygót, ha az nem a Föld, hanem a Mars körül keringene.

 

NASA

Az Arizonai Állami Egyetem tudósa, Jonathan Hill szerint ilyen perspektívából készült fényképet még egyszer sem sikerült készíteni a Marsról. A kép ráadásul azért is fontos, mert segíti a tudósok munkáját a bolygó légkörének tanulmányozásában.

 

Ennek érdekében egyébként az űrszondán található Themis nevű kamerát 90 százalékkal el kellett fordítani, emiatt pedig egy időre megszakadt a kapcsolat a Földdel.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.