Sztrájkolni fognak a kutatók, akadémiai dolgozók?

Ha a parlament változatlan formában fogadja el a kutatóhálózat átszervezésével kapcsolatos törvényjavaslatot, a sztrájk is szóba is jöhet.

Mégsem kizárólag az elnök, hanem a kutatóhálózat 9 fős irányító testülete dönthet majd a kutatóhelyek alapításáról, átszervezéséről és megszüntetéséről.

Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) alelnöke a Népszavának úgy fogalmazott, hogy erről Csák János kulturális és innovációs miniszter is beszámolt közösségi oldalán,  miután november 22-én találkozott a kutatási hálózat elnökével, Gulyás Balázzsal és Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével.

A miniszter még november 14-én nyújtotta be a törvényjavaslatot a parlamentnek azzal az indokkal, hogy a HUN-REN (korábbi nevén Eötvös Loránd Kutatási Hálózat) elnöke azt javasolta, hogy az írányítással kapcsolatos folyamatok "egyszerűsítése és gyorsítása érdekekében" tartozzanak elnöki hatáskörbe többek között a kutatóhelyek átszervezését, megszüntetését érintő döntések. Az egyszemélyes vezetés terve ellen az ADF, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Oktatói Hálózat is tiltakozott.

Egyelőre a miniszter bejelentésének nincsen írásos nyoma, a törvénytervezet továbbra is változatlan formában szerepel az országgyűlés honlapján. Lőrincz Viktor a portálnak azt nyilatkozta, amennyiben mégis elfogadják a törvényjavaslatot, az ADF és a TDDSZ további lépéseket tervez. Ha úgy ítélik meg, sztrájkolni fognak.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.