Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A római kutyaétteremben a gazdák együtt ehetnek a kedvenceikkel.
A Róma északi részén nyílt kutyaétterem szerint ők a világ első csúcsminőségű étterme, ahol ebeket is kiszolgálnak. Luca Grammatico séf azon a véleményen van, hogy hogy a kutyáknak készülő fogásoknak épp olyan szépnek kell lenniük, mint azoknak, amit emberek kapnak. Igaz, a helynek "még" nincsen Michelin-csillaga - írja a Guardian, amit a hvg.hu szúrt ki.
Az étterem stílusosan a Fiuto, vagyis Szimat nevet viseli. A kutyáknak még az aperitifről sem kell lemondania, hiszen ásványvizet kapnak. Utána pedig a gazdájuk választhat számukra valamilyen csirkés, húsos, halas vagy zöldséges előételt, amelyek ára mérettől függően 8-20 euró (nagyjából 3000-7500 forint) között mozog. A főfogások már valamivel drágábbak: az áruk 10 és 22 euró között (3800-8300 forint) változik.
A kutyamenün az alábbi ételek szerepelnek:
Érdekes, hogy az éttermet úgy alakították ki, hogy egy részében csak embereket szolgálnak ki, míg a másik részében azok, akik elhozzák magukkal a kutyájukat is, együtt ehetnek vele.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
Több mint 1200 pályázat érkezett a kekva-alapítványok kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyeire, végül összesen 168 szabad pozíció betöltéséről döntöttek. A tagság 98 százaléka lecserélődött – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. Közben már a kekva-rendszer felszámolásán és az új egyetemi modellen dolgoznak.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.