Megverte az erkölcsrendészet, kómába esett a 16 éves iráni diáklány

Az iráni diáklányt emberi jogi szervezetek szerint azért bántalmazta az erkölcsrendészet a teheráni metróban, mert nem viselte a kötelező fejkendőt.

Az iráni állami média kórházi forrásokra hivatkozva bejelentette, hogy a kómába esett Armita Greravand gyakorlatilag agyhalott, hiába tettek meg mindent érte.

Emberi jogi szervezetek, köztük a Hengaw nevű, norvégiai székhelyű kurd jogvédő szervezet szerint Geravandot a teheráni metróban bántalmazta az erkölcsrendészet női kommandója, mert nem volt rajta az előírásnak megfelelően fejkendő - írja az MTI.Az iráni vezetés szerint a lány sérüléseit nem az erkölcsrendészet tagjai okozták. Ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a hatóságok a történtek után néhány nappal őrizetbe vették a diáklány anyját, Sahín Ahmedit is. 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.