Rengeteg gyerek e-cigarettázik, ezért új szabályozást vezetnek be Új-Zélandon

A kormány szerint hasznosak az e-cigaretták, mert leszoktatják a felnőtteket más dohánytermékekről, ugyanakkor azzal nem foglalkoznak eléggé, hogy az elmúlt években egyre elterjedtebb lett a gyerekek körében.

  • Tornyos Kata

A tavaly közzétett adatok szerint Új-Zélandon 2019 és 2021 között megháromszorozódott azoknak a tizenéveseknek a száma, akik rendszeresen dohányoznak – olvasható a BBC-n.

A kormány megvédte az e-cigarettát, azzal érvelve, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy segíthet az embereknek leszokni a dohányzásról. De ugyanakkor elismerte, hog a fiatalok körében egyre elterjedtebb, és új szabályokat vezetett be: az új szabályozások között szerepel a legtöbb eldobható e-cigaretta (mint az elf bar) betiltása, és nem engedélyeznek új cigaretta boltokat az iskolák 300 méteres körzetében.

Sokak szerint ez az intézkedés nem elég

"Jelenleg több mint 7500 e-cigi üzlet van Új-Zélandon. Az új törvények nem befolyásolják a már meglévő boltokat, amelyek közel az iskolákhoz, játszóterekhez" – mondta egy e-cigaretta ellenes szervezet vezetője. Mások szerint pedig az e-dohányzás  betiltása inkább csak a feketepiacra tereli a termékeket, és nem a kisgyerekeket leszoktatását éri el.

Azt azonban elismerik, hogy a dohányzási ráta nagy hasznot húzott abból, hogy emberek tízezrei tértek át a dohányzásról az e-cigarettára, ugyanis az elmúlt két-három évben a dohányzási arányok harmadára csökkentek.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.