Olyan jó sikerült a kutató pihenése, hogy egyből megfejtett egy többezer éves rejtély

Ilyenkor érdemes elgondolkozni azon, mennyit is ér egy kis pihenés vagy szabadság. Azoknak, akik esetleg megakadtak egy kutatásban üzenjük: jön a téli szünet.

  • Eduline

Miután hónapok óta bajlódott egy szanszkrit nyelvtani szabály megértésén - sikertelenül -, Rishi Rajpopat, a Cambridge-i Egyetem doktorandusz hallgatója úgy döntött szabadságra megy - szúrta ki a BBC beszámolóját a hvg.hu.

Fontos a történetben, hogy a probléma olyan komoly, hogy eddig egyetlen kutató sem tudta azt megfejteni - nem csoda, hogy Rishi Rajpopat is kilenc hónapig próbálkozott.

A sok sikertelenségek után úgy döntött, tart egy kis szünetet, egy hónapra szabadságot vett ki. Ennek pedig meg is lett az eredménye, most a 27 éves doktorandusz az egyetlen, akinek sikerült megérteni.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.