Nagy vaktérkép-teszt: tíz kérdés, amin sokan elbuknak, pedig az érettségizőknek tudnia kell a választ

Két év múlva érettségizik az első olyan évfolyam, ami már az egész gimnázium alatt a 2020-as alaptanterv szerint tanult mindent, azonban az előrehozott érettségin - főleg természettudományos tárgyakból - már idén is előbukkantak az új feladatlapok.

  • Eduline

Az alábbi teszthez a 2020-as Nemzeti alaptanterv alapján összeállított, idei őszi érettségi középszintű földrajzérettségi vaktérképes feladatai közül válogattunk.

Ha más kvízeket is kipróbálnátok, kattintsatok ide!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.