Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem akármilyen feladatot tett közzé a Facebookon az oxfordi egyetem. Ez a matekpélda az egyetem felvételi tesztjében szerepelt.
A Thiska Akadémia sportnapján az egyes versenyszámokban az alábbiak szerint osztanak pontokat:
Minden hallgató legfeljebb három versenyszámban indulhat.
A következők közül melyik az a legkisebb pontszám, amit egy-egy hallgató nem szerezhet meg? A választási lehetőségeket itt találjátok:
A megoldásért görgessetek tesztajánlónk alá.
A helyes megoldás a B, vagyis a 26.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.