Teljes titokban működtetik tovább Afganisztánban a nőknek indított programozóiskolát

Több mint háromszáz afgán lány végezte el az elmúlt években a női jogi aktivistaként is ismert Fereshteh Forough által alapított programozóiskolát, amelynek működése a tálibok augusztusi hatalomátvétele után veszélybe került. Most titokban működtetik az iskolát, az alapító azt mondja, őket a tálibok sem állíthatják meg.

  • Bezzeg Hanna

Fereshteh Forough alapította az első afgán, kizárólag lányokat képző programozóiskolát, ahol már háromszázötven lány végzett. Forough menekültként Iránban, afgán szülők gyermekeként született. Iránban végezte el a középiskolát, majd a tálibok 2001-es bukása után egy évvel költözött Afganisztánba. Informatikusként végzett, mesterdiplomáját a Berlini Műszaki Egyetemen szerezte.

Egyedülálló a képzés, pláne Afganisztánban: a „Code to Inspire” képzéstől az afgán lányok nemcsak szakmai tudást, de munkalehetőséget és a jobb élet reményét is kapták, többen családfenntartóvá váltak.

Az tálibok augusztusi hatalomátvétele után ez mind veszélybe került: az iskola diákjai közül többen munka és étel nélkül maradtak, kilátástalan jövővel néznek szembe. Forough – aki a női jogok aktivistájaként is ismert – azonban továbbra is működteti az iskolát, titokban, a tálibok tudta nélkül. A „Code to Inspire” jelenleg teljesen online működik, és biztonsági okokból a tanulók kiléte is rejtve marad.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.