Ráhangolódnátok az egyetemi évekre? Kezdjétek ezekkel a filmekkel
Összeszedtünk néhány filmet, amit mindenképpen látnotok kell, mielőtt egyetemre mentek.
Tóth Alexandra
A partiállat
Deanna (Melissa McCarthy) egy középkorú anyuka, aki a válása után úgy dönt, hogy befejezi a korábban félbehagyott főiskolát. A lánya szintén főiskolás, ezért komoly átalakuláson kell átesnie, hogy ne égesse le őt az egyetemi campuson. Az átalakulás végül olyan jól sikerül, hogy a kapuzárási pánikban szenvedő anya beleveti magát az egyetemi életbe.
Campus háború
Katie úgy érkezik a campusra, hogy hamarosan a Delta-lányklub tagja lesz, ám végül a Kappa-házhoz csatlakozik. A két ház közötti rivalizálás Katie és barátnője, Sara gyerekkoruk óta tartó barátságát is próbára teszi.
Felvéve
Miután Bartleby (Justin Long) egy egyetemre sem került be, úgy döntött, hogy megalapítja a sajátját. Barátaival közösen megalkotnak – legalábbis látszólag – egy egyetemet, hogy a szüleik előtt úgy tűnhessenek fel, mint akik felsőfokú tanulmányokat végeznek. A csel beválik, mások is jelentkeznek a fiktív egyetemre.
22 Jump Street – Túlkoros osztag
Jenkonak és társának, Schmidtnek egyszer más sikerült beépülniük egy középiskolába, ahol lelepleztek egy droghálózatot. Parancsnokuk egy új helyszínre küldi őket, ami nem más, mint egy egyetem. A nyomozóknak itt is fel kell göngyölíteniük egy ügyet, azonban ez a küldetés még a barátságukat is próbára teszi.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.