A tanácstalan, a gyakorló hívő és a kínjában mosolygós - egyetemisták a vizsgaidőszakban

A legtöbb egyetemen május 17-én kezdődik a több hetes vizsgaszezon. Ennek apropójából most összeszedtünk néhány tipikus hallgatót ebből az időszakból.

  • Tóth Alexandra

Ti melyik kategóriába tartoztok?

1. A tanácstalan, aki már az első kérdést sem érti.

2. Aki mindenkivel elhiteti, hogy "most nem tanult semmit", majd teleírja a feladatokat és ötöst, de legrosszabb esetben is négyest kap.

3. Aki az utolsó estére hagyja a több száz oldalas szakirodalom átolvasását.

4. A gyakorló hívő, aki ilyenkor mindent rábíz az Úrra.

5. Aki a vizsga leadása után már tudja: ebből ismétlés lesz.

6. Aki a mosolyával próbálja meggyőzni az oktatót arról, hogy görbüljön a jegy.

7. És végül, aki a könnyeivel próbálja ugyanezt elérni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.