A járvány miatt kérdéses a nyári táborok sorsa

A nyárra tervezett táborok zöme elmarad, egyelőre úgy tűnik, talán augusztusban tudnak majd gyermekeket fogadni – erről tájékoztatták a Magyar Nemzetet a különböző programok szervezői. Persze ez a probléma nem csak Magyarországon van napirenden.

  • Eduline

Várható azonban, hogy ha meg is tudnak szervezni egy-egy tábort, valószínűleg kevesebb gyermeket látnak majd vendégül. A gyermekeknek szervezett nyári táborok megvalósulását még nagy bizonytalanság lengi körül – erről tájékoztatta lapot a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Hivatalosan még nem fújtuk le ezeket a táborokat, de természetesen az egészségügyi helyzettől, valamint a korlátozó intézkedésektől függően erre később sor kerülhet. Azt látjuk, hogy ha az eredetileg tervezett időpontokban nem tudjuk megvalósítani a gyermekek táboroztatását, annak későbbi időpontra – például őszre – való áthelyezése nem jelent megoldást – emelték ki.

Emellett azzal érveltek, hogy ezeknek a táboroknak kifejezetten az iskolai szünidő és a nyári szabadidős lehetőségek szolgálnak apropójául.

Az Ökumenikus Segélyszervezet azt közölte, hogy a júniusra és júliusra tervezett táboraik elmaradnak a járvány miatt. Ők augusztusban szeretnének két tábort szervezni az akkor hatályos biztonsági előírásoknak megfelelő körülmények biztosításával.

Persze ez nem csak Magyarországon probléma

Mivel az amerikai iskolák többségét az év hátralévő részében már nem nyit ki, a távoktatás miatt a szülőknek komoly feladat, hogy alkalmazkodni tudjanak az új helyzethez. Sokanak a nyári táborok jelentik, illetve jelentették volna a visszetérési reményt a "normális élethez" - írja a Today. 

Mivel azonban a koronavírus-járvány továbbra is érinti az Egyesült Államokat, így az egész országban törölték a nyári táborokat. - ez pedig nagy mértékben érinti a családok mindennapjait, a szülők és a gyerekek is csalódottak a hír hallatán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.