Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Egy történet szerint a műegyetemisták elefántok segítségével nyertek meg egy kollégiumi versenyt. Most kiderült, mindez tényleg megtörtént, napilapok számoltak be az 1985-ös egyetemi legendáról.
A BME-n van minden évben egy vetélkedő a karok között már régóta. Egyszer a feladat a legnagyobb állat beszerzése volt, és elméletileg pont volt elefánt a Kruspér utcában. Az Urbanlegends A Jövő Mérnöke című lap archívumában kutatott, méghozzá sikeresen. Kiderült, hogy mindez valóban megtörtént, méghozzá az 1985-ös Vásárhelyi Napokon, és az Esti Hírlapnak fotója is volt az esetről.
A lap szerint a Műegyetem építészmérnöki kari kollégiumának névadójára emlékező hagyományos versenysorozaton az öt évfolyam csapatai egyéni ötleteikkel igyekeznek a díjakat elnyerni. A harmadik évfolyam hallgatóinak idei ötlete a szó szoros értelmében "állati" volt: állatok felvonultatásával szervezték a szlalom versenyt. Az elefántok bevonását azonban nehéz volt überelni, így az az évi VN Kupát végül a harmadik évfolyam nyerte. A performansz olyan emlékezetesre sikerült, hogy arról a Népszabadság még a következő évi versenyről tudósító beszámolójában is megemlékezett:
Tavaly ilyenkor például nagyot néztek a környék lakói a felvonuló három elefánt láttán, amit az építőmérnök jelöltek ‘szereztek be’ a vetélkedésükhöz, és vonultattak fel nagy büszkén a zsűri előtt.
Abban az évben egyébként volt még programként Empire State Building-mászás (a Schönherz kollégiumban), rabszolgavásár, amelyen az évfolyamoknak kellett tanár-patrónust szerezniük, vagy épp „mozgó vetélkedő”, ahol – sok egyéb mellett – házasságlevelet, börtönből szabaduló levelet kellett szerezniük a csapatoknak.
A teljes cikket, még több egyetemi legendáról itt olvashatjátok el.
Hogyan nézett ki a Műegyetem száz éve? Fotóválogatás
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Új cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak meg azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a BME története.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.