Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Négy éven belül másodszorra szerzett felsőfokú oklevelet az észak-írországi, 71 éves Anne Loveday, aki korábban tanárként dolgozott. A tanulást ezután sem hagyja abba - írja a BBC.
A megszokottnál idősebb diák az alapszakos oklevélnek megfelelő úgynevezett higher national diplomát szerzett az észak-írországi Londonberry-ben található North West Regional College-ben. Anne Loveday korábban tanárként dolgozott, elmondása szerint pedig férje halála után keresett új célt, amit a tanulásban talált meg - írja a BBC.
Mint legidősebbhez, osztálytársai többször fordultak hozzá tanácsért, mert tisztelték az élettapasztalatát. Az előadások között rendszeresen találkoztak teaklub keretében, hogy politikáról vagy az emberi viselkedésről beszélgessenek, és barátságok is születtek - mondta a volt pedagógus a portálnak. Hozzátette: ez számára is ösztönző volt, mivel a többi diák érdeklődési köre teljesen más volt, mint az övé.
A kétgyerekes Anne Loveday korábban művészetből diplomázott, most pedig textildizájnból szerzett oklevelet. A portálnak elmondta: a kor senkit sem kellene, hogy megakadályozzon a továbbtanulásban. "Ha érdekel valami, hajrá, menj el a nyílt napokra és derítsd ki, mit ajánlanak, ne zavarjon, hogy te lehetsz a legidősebb" - tanácsolta a hasonló életkorúaknak. A diák nem várt sokat, hogy újabb projektbe vágjon bele: kedd estenként fazekas tanfolyamra jár.
A nap hőse ez az egyetemista: üres papírt adott le dolgozatként mégis ötöst kapott
Haga Eimi egy látszólag üres papírt adott le dolgozatként a japán Mie Egyetemen végzett nindzsatörténeti kurzusán, mégis ötöst kapott.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).