Ha a könyvtári késés versenyszám lenne, valószínűleg ez a diák nyerné

60 évig tartott magánál egy könyvtári könyvet egy cambridge-i diák, 4700 fontot, vagyis majdnem 1,8 millió forintot kell fizetnie - írja a BBC.

  • Eduline

60 évvel ezelőtt kölcsönözte ki a Cultures and Societies of Africa (Afrika Kultúrái és Társadalmai) című könyvet a Cambridge-i Egyetem központi könyvtárából egy akkori diák. Most vitte vissza a kicsit megkopott példányt, az intézmény pedig ki is számlázza neki a késedelmi díjat, ami - heti másfél fontos tarifával számolva - összesen 4700 font (majdnem 1,8 millió forint) - számolt be az esetről a BBC.

"Jobb később, mint soha" - írta a könyvtár a Twitteren, hozzátéve: "Nagyszerű könyvnek kell lennie - vagy az olvasó nagyon lassú?"

A könyvtár szóvivője elmondta: nem derült ki, hogy a volt a diák véletlenül vagy szándékosan tartotta-e magánál ennyi ideig a könyvet. Mindenesetre a példány hiányzóként szerepelt a könyvtár rendszerében, hamarosan pedig visszakerül a polcra.

Jobban járt az a könyvtárhasználó, aki a Lipcsei Egyetemi Könyvtárből kölcsönzött ki egy könyvet, amelyet 40 évvel később találtak meg az intézmény épülete előtt - az akkori nyilvántartásokat ugyanis már leselejtezték, így neki nem kellett fizetnie.

Ezek a világ legjobb egyetemei: járjátok végig őket

Ódon és nagyszabású épületek, ezeréves működés, világhírű öregdiákok - ezek az intézmények vezetik a legjobb egyetemek rangsorát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.