Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mások a karácsonyra és a szilveszterre, ti viszont az első vizsgákra készültök? Utánajártunk, milyen a budapesti könyvtárak ünnepi nyitvatartása, hol tanulhattok a két ünnep között.
A FSZEK központi könyvtára
A budapesti egyetemisták kedvenc tanulóhelye, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára december 22-én, szombaton 10 órától 16 óráig tart nyitva, december 23-tól 26-ig zárva lesz, viszont a két ünnep között bemehettek tanulni, könyvet kölcsönözni: december 27-én és 28-án 10-től 20 óráig, december 29-én 10-től 16 óráig lesz nyitva a központi könyvtár.
December 30-án, 31-én és január 1-jén zárva lesz az épület, először január 2-án szerdán folytathatjátok a tanulást az olvasótermekben, 10 órától 20 óráig tart majd nyitva a központi könyvtár.
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az ELTE Ferenciek terén található könyvtára december 22-től zárva lesz. Először január 2-án mehettek a könyvtárba, akkor már a szokásos nyitvatartási időben, 9 órától 20 óráig.

A KSH könyvtára
A Központi Statisztikai Hivatal könyvtára december 27-én és 28-án reggel 8 és délután 16 óra között tart nyitva, december 31-én, január 1-jén és 2-án azonban zárva lesz. Január 3-tól (csütörtöktől) a szokásos nyitvatartással várják az olvasókat.
Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény
Az idegennyelvű könyvtár december 21-én 10 órától 17 óráig tart nyitva, december 24-től január 1-ig azonban zárva lesz, január 2-án, 12 órakor nyitnak.
A BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
A BME OMIKK december 24-től január 1-ig lesz zárva, a karácsony előtti napokban és egész januárban kedveznek a vizsgákra tanuló egyetemistáknak: a nagyolvasó reggel nyolctól egészen este tízig nyitva tart. A részletes nyitvatartást itt találjátok.
Országos Széchényi Könyvtár
Az OSZK-ban december 22-én még tanulhattok, de aztán bezár a könyvtár, a szolgáltatásokat először január 2-án vehetitek igénybe.
Ez minden egyetemista álma: van olyan könyvtár, amely éjfélig nyitva tart
A téli vizsgaidőszakban éjfélig nyitva tart a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Csorba Győző Könyvtár.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.