Rémálom az egyetemen: öt gondolat, ami minden hallgató fején átfut a vizsgaidőszak elején

Ez a szorgalmi időszak utolsó hete az egyetemeken és a főiskolákon. Ez nemcsak azt jelenti, hogy lassan jön a téli szünet, hanem azt is: vészesen közeleg az első vizsga. A másfél hónapig tartó vizsgaidőszak megviseli a hallgatókat - nem véletlenül.

  • Eduline

Azt mondták, hogy ezek lesznek

életem legszebb évei

Évek óta azt hallgatjátok anyától/testvértől/nagyitól, hogy az egyetemi évekre egész életetekben emlékezni fogtok. Azt persze elfelejtették hozzátenni, hogy a december, a január, a május és a június nem tartozik majd a legjobb hónapok közé.

Miért akartam

ezt annyira?

Emelt szintű érettségi, nyelvvizsga, évekig tartó tanulás - mindez a két hónapig tartó non-stop magolásért? Nem csoda, ha az első vizsgaidőszak elején átfut a fejeteken ez a gondolat. De nyugalom: amint vége az utolsó vizsgának, mindent visszazökken a normál kerékvágásba, és ismét élvezni fogjátok az egyetemet.

Inkább

abbahagyom

Ilyen döntést nem a vizsgaidőszakban kell meghozni - ezekben a hetekben minden (de tényleg minden) egyetemista úgy érzi, hogy jobb lenne, ha félbehagyná a tanulást. Persze más a helyzet, ha már a szorgalmi időszakban is egyértelműnek tűnt: nem jó szakot választottatok.

Hogyan fogok így

karácsonyozni?

Ha szerencsétek van, fel tudjátok venni úgy a vizsgákat, hogy közvetlenül karácsony után ne legyen vizsgátok. Ha ez nem sikerül, sajnos el kell fogadnotok, hogy az idei (meg a következő és a két év múlva esedékes) karácsony nem olyan lesz, mint az eddigiek. Sobb híján: szervezzetek előkarácsonyt a barátokkal, családtagokkal.

Hol lehet kapni nagy kiszerelésű

kávét?

Felesleges folyamatosan koffeinnel turbózni magatokat, egy idő után nem fog hatni (vagy pont rosszul hat majd a szervezetetekre). Inkább próbáljátok ki, hogy ötven-hatvan perc tanulás után mozogtok egy kicsit, sétáltok egyet a ház körül vagy lezuhanyoztok. Jobban felpezsdít, mint egy csésze kávé.

Közeledik a vizsgaidőszak: hat dolog, amivel el lehet szúrni a vizsgákat

Hamarosan itt a téli vizsgaidőszak, már nincs sok hátra ebből a félévből. Összegyűjtöttünk pár dolgot, amire érdemes ebben az időszakban figyelni.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.