„Sok ügy kerül Magyarországról az Európai Bíróság elé”

dr. Somssich Réka az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium EU Főosztályvezetőjeként dolgozik. Ezért nála keresve sem lehet alkalmasabb személyt találni arra, hogy a Jogi Továbbképző Intézetnél az Európai üzleti jog posztgraduális képzésén az Európai Bíróság előtti magyar ügyek megnevezésű tantárgyat oktassa.

  • Eduline

Mit tartalmaz az Európai Bíróság előtti magyar ügyek tantárgy?

Négy évvel a csatlakozás után, a magyar bíróságok aktivitásának köszönhetően bőven van olyan ügy, ami Magyarországról az Európai Bíróság elé kerül. Ezeket az ügyeket bemutatom a hallgatóknak, közösen elemezzük a képviselt magyar álláspontot, illetve az ügyek következményeit. A gyakorlati haszna az, hogy egy ügyvéd ebből megtanulhatja, hogy érvényesítse az Európai Jogra való hivatkozást a magyar bíróságok előtt, illetve hogy juthatnak el a magyar ügyek az Európai Bíróság elé.

Miért választotta ezt a területet?

A munkám miatt. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban azt a főosztályt vezetem, ami a magyar kormánynak az Európai Bíróság előtti képviseletét látja el.  Gyakorlatilag a magyar kormányálláspont kidolgozását végzem.

Tud erre gyakorlati példát mondani?

A regisztrációs adónak a korábban hatályos változata miatt jogviták indultak nálunk, mert beleütközött az EU jogba. A bíróságok kérdéssel fordultak az EU bírósághoz. Ilyenkor a magyar kormány jogosult kifejteni az álláspontját, és így részt vesz az eljárásban. Az eredmény azt igazolta, hogy tényleg beleütközött a magyar regisztrációs adó az EU jogba.

De az iparűzési adó esetében is volt hasonló példa, de ott a bíróság azt állapította meg, hogy nem ütközik bele.

Miért hasznos az Európai Üzleti Jog képzés?

Számos olyan tantárgy van ebben a képzésben, ami részletesen foglalkozik bizonyos gazdasági, üzleti vetületeivel az EU jognak. Például a szolgáltatásnyújtás szabadságával, annak a gazdasági, jogi vetületeivel. A képzés részletesen taglalja a versenyjogot, és mindent ami az üzleti jog fogalmába belefér.

A jogászok EU jogról megszerzett tudásának gyakorlati aspektusait bontja ki, hogy egy jogász a mindennapok során hogyan tudja hasznosítani, és alkalmazni ezeket az ismereteket. Gyakorlat orientált a képzés. A napi gazdasági valóságot az EU jogi szabályozás szintjén közel viszi a hallgatókhoz, és megmutatja azokat a jogi területeket, amikre szükségük lehet.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.