Ne szóljunk rá, akkor se, ha hamisan énekel

Aki a zuhany alatt énekel, erősíti az immunrendszerét, és teljesen mindegy, hogy eközben hamisan, vagy kristálytisztán dalol-e – írja a Die Welt című német napilap online változata, ismertetve a frankfurti egyetem zenepedagógiai intézetének kutatásait.

  • Eduline

A vizsgálat során az egyetem munkatársai együttműködtek egy amatőr kórussal. A kísérletekben nyolc férfi és huszonhárom nő vett részt. Hans Günther Bastian professzor szerint a korábbi vizsgálatok során már kimutatták, hogy az éneklés és a zenehallgatás egyaránt hatással van a belső elválasztású mirigyek, így a pajzsmirigy működésére, nem volt azonban közvetlen összehasonlítás arra nézve, miként reagál a zenélésre és a zenehallgatásra a hormonrendszer.

Zeneként Mozart Requiem című műve szolgált, ezt énekelték és hallgatták a kontrollcsoportok is. A kórus tagjaitól próba előtt és után nyálmintákat vettek, hogy meghatározzák a fehérjék, az immunanyagok és a kortizol mennyiségét. Ez utóbbi a mellékvesekéregben termelődő hormon.

Annak megállapítására, hogy az immunrendszer erősödött-e, mutatóként az immunglobin-A értéket vették a kutatók. A tanulmány szerint teljesen pozitív változások következtek be az éneklés során, míg a hallgatás hidegen hagyta az immunrendszert. Ezen kívül a kórus próbáinak hangulata is hozzájárult az egészségi állapot javulásához.

Németországban kereken 60 ezer kórusban több mint 3 millió 200 ezer énekes van, akik profitálhatnak abból, hogy ez a hobbijuk. Bastian professzor egyúttal azt hangoztatta, hogy az iskolai oktatásban is nagyobb szerepet kellene a zenének kapnia, mert a zenehallgatás és az éneklés gazdagítja a diákok érzelmi világát – olvasható a Die Welt című lap online kiadásában.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.