Hagysz nyomot a világban?

Fontos neked a környezetvédelem? Szeretnél valóban tenni azért, hogy egy élhető(bb) bolygón éljünk? A zöld nem csak egy szín számodra? Van egy jó hírünk neked.

  • Szponzor tartalom

A környezetvédelem és a klímatudatosság az elmúlt évek alatt egy szűkebb réteget foglalkoztató témából az egész világot megmozgató, a jövő szempontjából kulcsfontosságú területté vált. Elég akár csak Greta Thunbergre gondolni, aki egyszemélyes tiltakozásból globális mozgalmat épített, még a 17. születésnapja előtt. Rajta kívül azonban rengetegen vannak, akik azért küzdenek minden nap, hogy igyekezzenek megmenteni a bolygónkat az egyre elkerülhetetlenebbnek látszó klímakatasztrófától. Ez azonban mindannyiunk ügye, így fontos, hogy a jövő generációi már úgy nőjenek fel, hogy szem előtt tartják saját, és az emberiség jövőjét.

Ebben vállal tevékeny részt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amelyet a 2013-ban elhunyt, Magyarországról Manchesterbe vándorolt Balázs Miklós elektromérnök hagyatékából alapítottak. Balázs ugyanis jelentősebb összeget hagyott a hivatalban lévő köztársasági elnökre, azzal az utasítással, hogy a pénzt a magyarok javára kell fordítania. Ennek eredménye lett, hogy Áder János életre hívta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt.

Az alapítvány célkitűzése, hogy partnere legyen minden, a közös jövőért tenni akaró felelős embernek, a szavak helyett a tettek nyelvén beszélve, hiszen az egyre komorabb jövőt jósoló előrejelzésekkel szemben csak akkor marad bármi esélyünk, ha minél előbb összefogunk és konkrét, hatékony lépésekkel teszünk azért, hogy megforduljanak a környezetünkben zajló, pusztító eredményekkel járó természeti folyamatok.

Klímatudatossággal a fenntartható jövőért

A klímatudatosság napjaink egyik hívószavává vált: életünk során muszáj szem előtt tartanunk, hogy a tetteinknek, cselekedeteinknek milyen hatása van a bolygónkra és a szűkebb környezetünkre egyaránt. A fenntartható jövő azonban mindenkit érint, mivel ma már nem létezik olyan terület, amelynek a működését – akár már rövid távon - ne befolyásolnák a klímaváltozással együtt járó folyamatok, illetve az egyre kiszámíthatatlanabbá váló, komoly károkat okozó időjárási jelenségek. Ezekkel már muszáj együtt élnünk – legalábbis, amíg nem teszünk érte, hogy megfordítsuk a negatív folyamatokat – az azonban csak rajtunk múlik, hogy szembe kell-e néznünk még ennél is súlyosabb környezeti katasztrófákkal.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány ezért igyekszik tenni, magánszemélyek támogatásával, a pályázati és támogatási programokban való részvétellel, ezen felül azonban kutatási, gyakornoki és ösztöndíjprogramokkal is segítik azok érvényesülését, akik szeretnének tenni a fenntartható jövőért. A szintén az alapítvány szakemberei által elvégzett, rendszeres közvélemény-kutatásokkal igyekeznek szondázni, hogyan alakul a magyarok hozzáállása ezekhez az egyre aktuálisabb és égető témákhoz.

Gyakornoki programok, táborok, versenyek és ösztöndíjak minden mennyiségben

Az alapítvány különleges gyakornoki programot is kínál azoknak a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak, akik elköteleződtek a környezetvédelem iránt. Valódi hiánypótló programról van szó, ugyanis a környezettudományi és mérnöki pályára készülő hallgatók számára jelenleg ez az egyetlen hasonló lehetőség az országban, amely ráadásul havi százezer forintos fizetést biztosít a gyakornokok számára, nem beszélve az egyedi szakmai lehetőségről, amelyet ezúton tudnak megszerezni.

Az

alapítvány pályázatain

keresztül lehetőség van hazai és külföldi programokra való jelentkezésre is – érdemes sietni, mert a jelentkezési határidők egy része szeptember végével lezárul, míg például a környezetvédelmi és vízügyi programra októbertől lehet majd jelentkezni. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói emellett pályázhatnak az úgynevezett Fontus Vízügyi Hallgatói Ösztöndíjprogramra is, amely lehetőséget ad rá, hogy elmélyedjenek a vízügyi szakirány rejtelmeiben.

Az ösztöndíjasoknak – és az érdeklődőknek – havonta, Műhely címen előadás-sorozatot is kínál az alapítvány, ahol minden hónapban fontos fenntarthatósági és klímavédelmi témákról cserélnek eszmét, szakértő előadók meghívásával, a koronavírus helyzetre való tekintettel mostanában online formában.

Az alapítvány egyébként zöld táborokat is szervez nyaranta a 15-20 éveseknek, erre idén a koronavírussal foglalkozó videókkal lehetett pályázni és így tudott 40 diák ingyenesen táborozni.

Az alapítvány a Design Terminallal együttműködve innovációs ötletversenyt is szervezett, amellyel a globális vízválság okozta problémákra kívánták felhívni a figyelmet. Az Aquathon ötletversenyen fiatal startuposok, egyetemi és főiskolai hallgatók és pályakezdő szakemberek vettek részt szeptember 8-9. között. 

A csapatok inspirációs előadásokat hallhattak, mentorok és workshopok segítségével készülhettek a megmérettetésre, végül pedig szakértő zsűri - Tóth Márk, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány munkatársa, Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője és Sinka Attila, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség főtitkára – előtt prezentálhatták megoldásaikat.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a diákok mellett, klímavédelmi kockázati tőkealapján keresztül a vállalkozókat is támogatja, környezetvédelmi innovációkat alkalmazó mikro-, illetve kis-, és középvállalkozások piaci lehetőségeinek erősítésével. A szervezet olyan cégek és vállalkozások partnere lenne, amely a környezeti, klímavédelmi és fenntarthatósági kihívásokra keres megoldásokat, illetve működésük során a klímavédelmet, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, az élelmiszer-biztonságot, a tiszta energia és energiabiztonságot, az egészségvédelmet, a fenntartható városok és közösségek kialakítását, valamint az előbbieket támogató technológia-fejlesztést helyezik előtérbe.

Mint látható, az alapítvány valóban hiánypótló, ugyanakkor napjainkban nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt, érdemes körülnézni a

KBKA hivatalos weboldalán

, különösen, a pályázati határidők feljebb is említett szorítása miatt.

 

A cikk a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával jött létre, előállításában és szerkesztésében az eduline.hu szerkesztősége nem vett részt.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.