Középiskolai tanárként mit gondolsz, mi volt az utóbbi három hónap és a távoktatás legnagyobb kihívása a tanároknak és a diákoknak, és miért?

Tanárként úgy gondolom, hogy az elmúlt pár hónap két fontos megközelítési fókuszpontot kíván. Van ennek az egész kialakult helyzetnek egy pedagógiai hozadéka — talán kevésbé pontatlan, ha tanulságnak nevezem —, és van egy mentális, inkább pszichológiai problematikája is. Mindenkinek mással kellett megküzdenie. A diákok egy önmagát fejlesztő, motiváló csoportból kikerültek, és egyedül maradtak a monitorral. Ezzel párhuzamosan a tanároknál is megszűnt a mindennapi inspiráló húzóközeg.

Azonban — ha a március óta működő új rendszerről beszélünk — nem szabad elfelejteni, hogy az online oktatási rendet sokszor összekeverik a digitális oktatással. Attól nem lesz digitális egy oktatási rendszer, hogy a megszokott módszertani eszköztár online felületre kerül. A mi esetünkben semmi más nem történt, csak a közvetítő közeg változott meg, a módszertan igen kevés újításon esett át – tehát ez igazából nem digitális oktatás.

A digitális oktatásról ugyanis akkor beszélünk, amikor nem a közvetítő közeg a lényeges, hanem olyan szakmódszertani megújulás zajlik, amikor már a tartalomlelőállítás is digitálisan történik. Azonban én úgy érzékelem, hogy az utóbbi három hónap hatékonysága jelentős mértékben elmarad a rendes oktatási helyzettől.

Mit gondolsz, ennek mi lehet az oka?

Szerintem két fő oka lehet, az egyik, hogy három hónap ahhoz kevés volt, hogy a digitalitás megújulás megtörténhessen a magyarországi iskolákban - ahhoz viszont elégségesen hosszú volt, hogy a korábbi módszerek új köntösben jelentősen csökkentsék a hatékonysági mutatókat. A másik, szintén negatív tényező, hogy a diákok és tanárok kis hányada vehetett részt ezelőtt bármilyen digitális módszertani továbbképzéseken. Tehát a jóval nagyobb önálló tanítási-tanulási helyzetbe kényszerültek bele, ami talán az elmúlt három hónap legnagyobb kihívása volt.

Nem csak mint középiskolai tanár, hanem mint az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék egyetemi oktatója és egyben tananyagfejlesztő mentortanár, mit tartasz a távoktatással töltött időszak legfontosabb tanulságának, amit akár a tananyagokba is be kellene építeni?

A sikeres felületek, amik vagy a tananyagok mélyebb elsajátítását segítenek vagy gyorsabban elvégezhető velük egy-egy feladat, mint a hagyományos formában, valószínűleg helyet kaphatnak majd a járvány utáni oktatásban is. Az előbbiekre példa lehet a különböző online faliújságok, infografikák, utóbbira pedig azok a felületek, amelyek technikailag gyorsabbak, mintha a hagyományos iskolai életben a táblánál végeznénk el.

Ezen felül a legfontosabb dolgok egyike a bizalom, ugyanis a diákok példaértékű hozzáállással vészelték át ezt a helyzetet. A tanárok ebből nagyon sokat tanulhattak, legfőképp azt, hogy az együttműködés és az együttgondolkodás nélkülözhetetlen elemei az oktatásnak. Illetve megtapasztalhatták azt is, hogy mennyire nélkülözhetetlen a szerepük, ugyanakkor a diákok is azt, hogy az ő jelenlétük és segítségük mennyire nélkülözhetetlen az oktatás sikeréhez. Nagyon hangsúlyos tanulság lehet az is, hogy az online oktatási forma nem lehet sikeres megfelelő digitális ismeretek nélkül.

Ebből az is kiderül, hogy a digitális módszertanok nélkül már nem lehetünk igazán versenyképesek. A klasszikus, frontális órák időszaka lejárt, a világ az együttműködési stratégiák és a digitalizáció felé fordul, és erre a diákokat fel kell készítenünk, és nem csak az elitgimnáziumokban, hanem az oktatás minden szintjén be kell épülnie mindennek a tananyagokba.

Sok családban jobbhíján a szülők vették át a tanárok szerepét, illetve mindenképp közelebb kerültek a tanárok mindennapi feladataihoz. Szerinted ez hosszútávon jelenthet nagyobb megbecsülést a tanárszakmának?

Azt gondolom, hogy a helyzet a kérdésedből adódóan is nagyobb megbecsültséget jelent majd a tanároknak a jövőben. Viszont ugyanakkor tragikus is, ha ez a helyzet kellett ahhoz, hogy a pedagógustársadalom fontossága hangsúlyt, a pedagógusmunka nagyobb megbecsülést kapjon. 

Budapesti iskola tanáraként mit gondolsz a vidéki és kifejezetten a hátrányos helyzetű területeken kialakult helyzetről?

Alapvetően azt gondolom, hogy a legnagyobb feszültséget okozó problémák közé tartozhat a technikai eszközök hiánya, az internetelérés problémái, a motiválatlanság, vagy egyszerűen a helyzetből adódó, inkább pszichológiai természetű problémák. Nálunk azért a helyzetet megkönnyítette az egész intézményre speciálisan kialakított online iskolatér, de ahol ez nem volt, ott a sok-sok különböző felülethasználat biztosan megnehezítette a diákok életét, hiszen ha minél több programot, oldalt kell megismerni egyszerre, annál nagyobb a motiváció kell.

Összességében a távoktatás másféle értékelési módszertanokat kívánt meg minden a tanároktól, amihez a diákoknak is alkalmazkodniuk kellet, hiszen ezek újféle értékelési módszereket is jelentettek. Így másmilyen természetű jegyek születtek, az értékelések sokkal inkább a gyakorlati teljesítményt célozták meg s nem az elméleti tudás visszakérése dominált, hozzáteszem ennek a rendes oktatási rendben is így kellene működnie.

Szerinted mennyire szólt bele az év végi jegyek átlagába ez az új oktatási és értékelési forma? Nálatok például mennyire jellemző a szélsőséges javítás vagy rontás?

Ez a félév nem a nagy, témákat összefoglaló számonkérésekről szólt, hanem elsősorban a tanulói munka (rész)értékeléséről. A diákjaim körében — akik eleve nagyon motivált és kiváló képességű tanulók — nem volt jellemző a szélsőséges javítás és rontás sem; talán egy árnyalattal jobb jegyek születtek az online munkarendben. Természetesen a különböző hátráltató tényezők miatt nagyon sok lemaradás és elmaradás van. De alapvetően nem szakembereket képzünk a közoktatásban, hanem megteremtjük az alapokat. Ebből adódóan én nem gondolom tragikusnak az elmaradást vagy lemaradást. Persze ezekkel foglalkozni kell, de inkább az lesz majd a cél szeptembertől is, hogy a sok-sok pozitívan fejlesztett digitális területet összehangoljuk más készségterületekkel.