szerző:
Gál Luca
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Budapesten 3 olyan gimnáziumi osztályt találtunk, ahol a rangsorolás csak a tanulmányi eredmények alapján történik.

Korábbi cikkeinkben listába szedtük, hogy a KIFIR rendszere szerint melyek azok a budapesti gimnáziumok és technikumok, ahol a 9. osztályba felvételiző diákoktól nem kérik a központi írásbelit. Kíváncsiak voltunk arra, hogy találunk-e olyan 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumot, ahol szintén nem feltétel a dolgozat megírása.

Középiskolai felvételi 2026: hol lehet megnézni a korábbi évek feladatlapjait?

Összesen három iskolában indítanak ilyen osztályt

A 6 évfolyamos gimnáziumok közül egyedül a II. kerületi Pasaréti Gimnáziumban van erre lehetőség. Az itteni osztályban emelt szintű idegen nyelvi oktatás van, a felvétel pedig a tanulmányi eredmények alapján dől el.

A 8 évfolyamos gimnáziumok közül kettő olyan található Budapesten, ahol nem kell központi írásbeli:

A Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma a művészeti tanulmányi területére hirdetett felvételt. Itt a tanulmányi eredmények mellett azonban további művészeti képességek és készségek meglétét is figyelembe veszik.

A másik iskola a Pasaréti Gimnázium, ami az előző kategóriában egyedüliként szerepelt. Az itt meghirdetett osztályban is emelt szinten oktatják az angol nyelvet.

Középiskolába felvételizel?

Lépj be te is a "Középiskolai felvételi 2026 - minden fontos infó egy helyen" Facebook-csoportba

Értesülj az elsők között többek között:

a felvételi követelményekről

a középiskolai pontszámításról

a legjobb gimnáziumokról

a központi írásbeliről

valamint az ideiglenes-és egyeztetett listákról.

 

Ha van kérdésed, tedd fel nyugodtan a csoportban, segítünk.