szerző:
Tornyos Kata
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az eheti kormányülésen tárgyalnak a pedagógusok béremeléséről.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a múlt héten feloldotta az Európa Unió a Magyarországnak járó befagyasztott forrásokat, így elhárult az akadály a tanároknak ígért, nagyobb összegű béremelés elől. Gulyás Gergely ekkor azt mondta, hogy a 2024-es januári emelést követően 2025-ben akár a bruttó 700 ezer forintot is elérheti majd a tanárok átlagbére, a Belügyminisztérium azonban egyelőre továbbra is csak 10 százalékos januári béremeléssel számol.

A 2024-es költségvetésben januártól csak 10 százalékos béremelés lett beépítve, vagyis ennyi biztos, és az e feletti emelésre mondta a kormány, hogy az pedig a korábban közölt menetrend szerinti ütemezésben az EU-s források érkezésétől függ.

A helyzet jelenleg tehát az, hogy – mint azt az RTL Híradónak is megerősítette Navracsics Tibor tárcája – jövő heti kormányülésen lesz téma a felszabadított pénz sorsa, a kormány pedig az Európai Bizottság döntését a tanár-béremeléssel kapcsolatosan is értékelni fogja. Így elképzelhető, hogy az ígért, és a hazai költségvetési forrással lefedett 10 százaléknál magasabb emelés is lesz januártól – olvasható a hvg.hu-n.

Maruzsa Zoltán pedig december 21-én, csütörtökön egyeztet a szakszervezetekkel. A PDSZ szerint szó lesz az eddig ki nem fizetett pénzekről is.