Hatalmas sikert arattak magyar egyetemisták, segítik a rákkutatást

Több száz induló közül a harmadik helyet szerezték meg a Microsoft nemzetközi versenyén a fiatal magyar innovátorok.

A magyar csapat harmadik helyezést ért el a versenyen. Almásy Márton nagyszülei halálát követően szembesült a rákbetegség tragédiájával - írja a HVG Extra Business. Amikor unokatestvérénél mellrákot diagnosztizáltak, elhatározta, hogy megoldást talál a problémára. A jelenleg az Óbudai Egyetem Informatikai Karán tanuló fiú gyermekkori barátjával, Novák Emillel és a gimnáziumi érettségi előtt álló Koór Leventével dolgozta ki ötletét.

hirdetés
hirdetés

Emil egyébként a vegyipari tanulmányai befejezése óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez kapcsolódó innovációs laborban, a Demolában tevékenykedik; rutinos innovátor, alapító tagja a Robotépítők Magyarországi Egyesületének is. Levente a Berzsenyi Dániel Gimnázium 11. évfolyamos tanulójaként - kiemelkedő informatikai tudásának köszönhetően - a legifjabb tagja az elhivatott diákokat tömörítő Microsoft Student Partnership programba bejutott kiválasztottaknak. Az eddigi fejlesztési feladatokban segítségükre volt a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke, Posta Donát is. 

A rientiQ nevet viselő projekt az örökletes mellrák valószínűségének előrejelzését végzi génszekvenálás és kvantum-számítástechnika segítségével. A korai diagnózis lehetővé teszi a kezdetleges mellrák kezelését abban a stádiumban, amikor még nem alakulnak ki szövődmények. 

A világméretű Imagine Cup Big Idea Challenge fő célja, hogy a résztvevők új fejlesztési lehetőségeket és megoldásokat keresve olyan terveket, projektötleteket dolgozzanak ki, amelyek maradandó nyomot hagynak valamely iparág fejlődésében. 

A fejlesztők tovább dolgoznak az ötlet gyakorlati megvalósításán, de előtte még - február 28-án – bemutatják ötletüket a hazai nagyközönség számára is. 

Hét fiatal magyar tehetség, akik lenyűgözték a világot

Hét fiatal tehetség, akik mind azt vallják: jókor jó emberekkel találkoztak, többek között ennek köszönhetik sikereiket. A Campus Plusz 2017 cikke. Van közöttük olyan, aki 15 évesen gondolt egyet, és − bár akkor még a DNS-ről sem tanult biológiaórán − bekéredzkedett egy őssejtlaboratóriumba, hogy saját kutatásokat végezhessen.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X